viharock.hu online zenei magazin - rock Győrből   Belépés | Hírküldés | Kapcsolat
Straight To Your Face – 2010. január 16. Vasúti Étterem, Mówar
Nyomtatható változatSzerző: Murphy - Megjelent: 2010. február 04. csütörtök, 07:00
Alig tértem magamhoz a tegnapi hardcore/punk mulatságból, már indultam is Mosonmagyaróvárra egy ugyancsak keményvonalas bulira, ahol a tegnapról ismerős együttesek mellett egy-két hangszeres balesetnek is tanúja lehettem.
Reklám:

A helyszín kívülről sem számított valami bíztatónak; Vasúti étterem állt cégéren, de igazából egy teljesen szokványos resti, eggyel kommerszebb mutációjának felet meg. A hátsó traktusban rendezték a bulit, amit egyáltalán nem hangszeres rendezvényekre teremtették, az Egyetemi Klub ehhez képest Pecsának tűnt…

Másfél órás késéssel, számunkra nagy-nagy meglepetésként a Watch My Bag kezdett, holott fel sem kerültek a plakátra, de hát sebaj! Elsőnek lenni nem valami hálás meló, ezért csak egy kisebb, félkörbe rendeződött társaság szemrevételezte őket.

Mind Your Step nevezetű csornai punk-thrash brigád már kezdésnél úgy nézett ki, mint valamiféle nyílt próba lenne, de később sem javult a helyzet. Indulatos punk-hardcore dalaik nekem konkrétan sértették a füleimet. Azt meg kell hagyni, hogy az állandóan hátradőlni készülő, amúgy Lábujjhegyen Való Üvöltözés kategóriában verhetetlen énekes csóka hiperaktívan tolta, mozgáskoordinációs képessége pedig bőven meghaladta az elmém befogadó képességét, haha! Műsorukat sajna le kellett rövidíteni, ugyanis beszakadt a pergő bőre…

A Jazzhorn hardcore négyes viszont pont az ellenkezőjének bizonyult. Nagyi (ex-Radiopassive, DNS) másik bandájában minden a lehető legteljesebb rendben volt: profi zenészek, profi felszereléssel egy fantasztikus, igazán súlyos és élvezhető, ízes produkciót nyújtottak; csak így tovább fiúk!

Őket a Dealer Bt. punk-rock attrakciója követte, ezúttal hazai pályán. Jó hangulatban telt, mindenki ismerte ugye a számokat (én meg tegnap hallottam), szóval volt egyfajta előnyük ilyen szempontból. Talán rajtuk volt a legnagyobb tömeg a teremben.

Eddigi fellépők sorából jócskán kilógott az inkább headbangelésre alkalmas, győri groove-gyár, az El Pollo Loco. Legutóbbi fellépésük óta átgyúrták kicsit a nótákat, tömörítették, gyorsították, egyszóval intenzívebbé varázsolták őket. A hely adottságaihoz képest klasszul szólt a mintegy 20 perces műsoruk, aminek vége felé újabb baleset történt: elpattant a basszeros egyik húrja, némi nehézséget okozva a folytatásban…

Utolsóként, az este várva várt Hétperces Sztárjai jöttek. A 30 Second Trend ahogy tegnap, ma is jött, zúzott kb. 7 kemény percet, majd békésen odébb állt. Félperces hardkórista szerzeményei különösen vad dolgokba torkollottak a sötétben…

 
Murphy

   
Legolvasottabb Koncertbeszámolók
Legfrissebb cikkek
Címkefelhő
A38   Agregator   Angelus   Belga   Beyond   Black metal   Blind Myself   Budapest   Cadaveres   Dalriada   Death metal   demo   Depresszió   DVD   El Pollo Loco   EP   fesztivál   Gyöngyvér   Győr   győri   H.A.R.D.   Hammer World   Hardcore   Heavy metal   Hegyalja Fesztivál   ingyen letölthető   Insane   interjú   képek   Kettőnégy   klip   koncert   magyar   Magyarország   metal   MetalFest Open Air   Metallica   Nadir   Nikson   No Stress   Novarock   Ossian   Petőfi Csarnok   Pokolgép   Punk rock   Red Rocket   Révkomárom   Road   Subscribe   Superbutt   Szeged   Sziget   Tankcsapda   tehetségkutató   Thrash metal   Torock   turné   új klip   új lemez   V2 Music Club   viharock.hu   VOLT fesztivál   Watch My Dying   zenekar   Zorall  
Kapcsolódó linkek
Hír értékelése
Értékelés: 5
szavazat: 3


Értékeld ezt a hírt:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz

Koncertek



Reklám - Google

 
websas.hu

Copyright © 2007-2010 viharock.hu, 2002-2008 torock.hu
Oldalkészítés: 0.03 másodperc