Jähzorn, Empty Graves, Confronto (BRA) - 2010.07.25. Red Rocket

Reklám:
Hál’Istennek nem fordult Loveparade-méret? szerencsétlen agyontaposási tömeghisztériává az este, de azt hiszem, még így is szép tömeg gy?lt össze ezen a borús, es?s vasárnapon. Penetráns fesztiválszezonban égve is megéri azonban egy-egy (klub)koncertre elzarándokolni, f?leg ha az f? produkció egyenesen Dél-Amerikából utazott az öreg kontinensre…
A parádét a Gy?r-Komárom vonalán mozgó Jähzorn kezdte; már a pólójukon látható Hulk motívumból is lehetett következtetni, hogy nem is akármilyen pusztítás fog következni! Bruce Banner éppen nem ért rá, így hát Nagyiéknak kellett beugrani egy kis min?ségi zúzdára, hehe! Hardcore kvartettünk ezúttal egy session-basszerossal lépett pályára, ami kicsit sem jelentette azt, hogy visszavettek volna a tempóból, s?t! Brutális, koponyalékel?s nótáikat néhol faja középtempóval f?szerezték, máskor légkalapácsszer?en döngölték szét az agyadat, mindez megfelel? arányban tálalva. Ja, és számomra külön örömöt jelentett, hogy a szöveg magyarul szólt, bár az érthet?sége er?teljesen konvergált a nullához. Klassz félórát játszottak.
Mint említettem, a hangosítás eddig is kivetnivalót hagyott maga után, de ez igazán csak az Empty Graves produkciója alatt mutatkozott meg; illetve részben Csuki (dob) fáradsága is közrejátszhatott abban, hogy az egész produkció szolidabban, lightosabban szólt, mint eddigi akármelyik fellépésük.
Ez a modern hangulatú hardcore/metal egység - vagy ahogy az együttes ironikusan nevezi magát: plázahárdkór, LOL – rövid id? alatt baromira népszer? lett a gy?ri fiatalok körében. Ezt bizonyítandó, hogy a közönség kb. fele, csak miattuk jött el. (Tényleg sokan szeretheik a plázát, haha!) Persze nem is volt a fanokra semmiféle panasz, mert mosholtak, úsztak / csúsztak no meg bohóckodtak rendesen! Bertold gitárral a kezében is bepróbálkozott a tömegben való verekedéssel, aminek csúnya esés lett a vége, de a prímet mégis a basszeros srác vitte el - amit amúgy joggal nevezhetnék a fellépésük csúcspontjának, merthogy egy el?re kitervelt show-elemnek elég fifikás lett volna, haha! Levi a tömegben való táncos póverkedésének az lett eredménye, hogy egyszer csak flottul kettétört (!) a basszusgitárja – tudvalév?, hogy elég öreg volt már szegényke, ráadásul nem az ? tulajdona, de hát akkoris… Kés?bb RP - El Pollo Loco énekes/basszeros, illetve az említett ex-hangszer gazdája - is feljutott a színpadra, hogy Nyárival együtt nyomjanak egy dalt, de akkor a hangulat már amúgy is túljutott a tet?ponton…
Tavaly ?sszel a Questions! tette tiszteletét a RR-ban, most pedig a Confronto jött el ismét – jelzem, mindkét banda els? gy?ri fellépése a hajón valósult meg, szóval a brazil hardcore szcénára nem panaszkodhatunk, haha! Már a buli el?tt lezsíroztam velük egy interjút – amir?l nemsokára olvashattok -, de már akkor szimpatikusnak t?ntek. Negyedórás beállás után aztán megkezd?dött az 1999-ben alakult riói hardcore/metál négyes ?rült attrakciója...
Zenéjükben a vad és zakatolós hardcore elemeken kívül, klassz ív? metálkodós módi is dívott; én konkrétan a kilencvenes évekbeli thrash-bandák hagyatékát véltem kapásból felfedezni (basszerosukon pl. ’tallica póló feszült), persze akadtak hosszabb-rövidebb szólók is, amik szintén ezt támasztják alá, és természetesen sok minden egyéb hatás, amire külön nem térek ki, mert hosszú lenne. Zenészeink végig vehemensen tolták; tisztán látszott, örülnek, hogy itt lehetnek, eme kis szögletében a világnak, annak ellenére, hogy néhány pro mosh-arcon kívül nem igazán fogadta ?ket akkor hypeolás. Felipe Chehuan énekes vadul köpködte a szavakat, miközben arra is maradt ideje, hogy két szám között méltassa a ma esti megjelenteket, valamint a Magyar Közönséget, s?t hangulatfokozó elemként még káromkodott is „hángöriül” - aminek örültünk. Akárcsak a fantasztikus bulijuknak, vagy a mai este többi fellép? zenekarának. Énekesükt?l kapott Confronto DVD pedig szinte bearanyozta hétf? hajnalomat…
Murphy
Képek itt!
Szólj hozzá a cikkhez
Friss zenei hírek
02.02. |
01.31. |
01.28. |
01.18. |
01.16. |
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
30Y, Bridge, Brutal Assault, Budapest Park, Concerto, Facebook, Fishing on Orf?, Indie rock, Kalapács, Kelet Underground, Kowalsky, Leander Rising, Nail Records, nyeremény, OMEN, Phoenix RT, Progresszív, Punk rock, Red Rocket, Rollin Wallowin, Singer, szavazás, Thrash metal, Torock, tribute, T?zmadár, új lemez, Veréb fesztivál, videoklip, Watch My Dying