Két és fél órás b?völet - The Ocean, Petter Carlsen, Anathema @ Diesel, 2010.11.18

Amikor megérkeztem – egy kicsit megkésve – még csend honolt a Diesel Clubban, pedig már az els? zenekarnak zúznia kellett volna. A The Ocean beállása villámgyors volt, mivel akadt egy kis gondjuk a  rend?rséggel az utánfutójuk világításával kapcsolatban. A soundcheck alatti kapkodás és a kevés id? a beállásra egyáltalán nem érz?dött azon a 25 percen, amit lenyomtak a fiúk. S?t egy igazán profi showt csináltak, a színpadkép is nagyon látványos volt, mivel rengeteg füstöt fújtak be és a világítást hátulról kapták, ezért a sziluettjük sejtelmesen magasodott fölénk. Az els? perct?l kezdve hihetetlen energiával mozogtak a színpadon, az énekes még egy párszor meg is mászta a hangfalakat. Amilyen gyorsan kezdtek, olyan gyorsan végeztek is a csúszás miatt. A dobos a cinnel a kezében vonult le és utána villámgyorsan szerelték szét a felszerelésüket.

A második fellép? egy norvég fiatalember volt, személy szerint Petter Carlsen, aki egy szál gitárral félszeg mosolyával kedves, de valahogy oda nem ill? képet mutatott. Szerintem nemcsak én nem értettem az elején, hogy ?  mit kereshet itt. A közönség elég vegyesen fogadta: voltak akik megb?völve álltak, de olyanok is, akik végig beszélgették az el?adását, emiatt volt egy folytonos morajlás. Zeneileg inkább a lágyabb pop kategóriába sorolható volt az el?adása, csupa szomorú, lassú dallal. Az utolsó számra az Anathema majdnem teljes legénységgel is csatlakozott hozzá és akkor már a néz?sereg figyelme is fokozódott.
 

Az Anthema a mögöttük álló 20 évvel és 8 stúdiólemezzel kult-bandának számít, de ahogy néztem az este folyamán nem a futottak még kategóriában. Az els? részét a koncertnek az új albumuk tette ki, és sajnos voltak kisebb technikai gondok, mert nem igazán szólt jól a dolog és ez valahogy rá is nyomta a bélyegét f?leg Vincent Cavanagh hangulatára. Aztán elérkezett az a pont, amikor visszanyúltak a múltba és el?vették a legjobb dalaikat és ekkor valahogy megváltozott a hangulat. A közönség már hangosan együtt énekelte velük a Deep-et, a Forgotten Hopes-t, a Balance-t, a Closer-t és a többi régi nagy slágert. A fények folyamatosan tompán világítottak és általában hátulról, ami fokozta a misztikum érzetet. Hogy ?szinte legyek nálam voltak olyan pillanatok, amikor  elfelejtettem lélegezni is, mint például a Lee által énekelt Natural Disasternél. Azt láttam, hogy szükségünk van erre a keserédes estére, kell nekünk, hogy boldogan fájjon minden, hogy utána többnek érezhessük magunkat. Mert szerintem ez lehet az Anathema kulcsa, egyszer?en olyan érzésekr?l énekelnek, amit mindannyian átéltünk és ismerünk. Nincsen körülöttük giccs, ami elvonná a figyelmet arról, amit csinálnak: tiszta szívb?l zenélnek. A végén kaptunk még ráadás nótát, szívb?l jöv? mosolyokat és látszott, hogy Dannyék sem akarják, hogy ez az élmény véget érjen. Zárómozzanatként Vincent még Lee-t is megtáncoltatta a színpadon, amib?l végül egy kicsit esetlen, de annál furcsább kán-kán alakult ki. Az este során egy teljes generálon estem át: volt tüskétlenítés és kéregtelenítés. Amivel hazamentem az egy frissen és boldogan dobogó szív volt, tele reménnyel. 

Gabriel

További infó:

http://www.theoceancollective.com/
http://www.pettercarlsen.com/
http://www.anathema.ws/ 

A teljes setlist itt található:

http://www.setlist.fm/setlist/anathema/2010/diesel-club-budapest-hungary-6bd546fa.html