Továbbra is lendületben - interjú Kalapács Józseffel
Kalapács Józsefet, úgy gondolom, nem kell bemutatni senkinek sem, aki csak valamelyest is szereti a keményebb rockzenét. El?bb-utóbb minden zenehallgató ’belefut’ a korai Pokolgép, vagy esetleg a 90-es évek Omen-jének, valamelyik albumába, ahol hallhatja védjegyszer? hangját. Az elmúlt tíz évben Kalapács nev? zenekarával húzták a heavy metal szekerét, miközben hat albumot is megjelentetett a banda, bizonyítva, hogy nem a múltból szeretnének megélni. Kalapács Józsefet (Bivit) kérdeztem mindenjelleg? jöv?beli terveir?l és egy kicsit a múltról is...
- Szervusz Józsi! Tavalyi áprilisban egy válogatáslemezt jelentettetek meg a Kalapács zenekarral. Miért éreztétek ennek szükségességét?
- Elértük a tini kort, 10 esztend?s lett a banda és ehhez akartunk egy összegzést megjelentetni.
- Az album megjelenése után mivel telt a banda ideje? Koncertek?
- Nálunk mindig minden egyszerre zajlik. Sosincs olyan, hogy valami után, csak az van, hogy közben. Koncertek egész évben, közben új dalok születnek és id?nként ezek gy?jteményét ki is adjuk. Emellett, ha még ráérünk, a Kalapács zenekartól független hülyeségeinket valósítjuk meg.
- Több, mint 10 éves a Kalapács zenekar. 2002 óta majd minden évre jutott egy-egy friss anyag. Ugyanez a lendület várható továbbra is?
- Nálam az a tradíció, ha elfogy a lendület, abbahagyom. Szerencsére err?l nincs szó.
- Zsolt és István (Beloberk Zsolt, dobos és Beloberk István, b?g?s) tavaly hozott ki egy jól sikerült lemezt az Ego-Project nev? bandával. Nem fogja ez a formáció zavarni a közös munkátokat, hiszen Weisz Laci a Kalapács-on kívül a Zorall-ban is tolja, Te pedig a Madách Színházban vállalsz szerepet?
- És még egy csomó helyen. :) Jelenleg legaktívabban a Szolnoki Szigligeti színházban, ahol elkezd?dtek A. L. Webber „Jézus Krisztus Szupersztár” cím? rockoperájának próbái Radó Denise rendezésében. Áprilisban premier és csak júniusig lesz, vagy 30 el?adás. Ezen kívül még az Akusztika zenekar is beindult, valamint a Nyíregyházi Mandala dalszínházzal is vannak, lesznek el?adásaim b?ven. Nincs mindig mindenre id?, de ez sokkal jobb, mint otthon ücsörögni és hülye tv m?sorokat bambulni.
- A 2009-es Apokalipszis óta egy új dal jelent meg t?letek a már említett válogatás albumon. Készültek-e még ezen kívül más szerzemények?
- Korábban mondtam, hogy folyamatosan történnek a dolgaink és még jó feszes a lendkerék rugója. Most is vannak dalok munkafolyamatban és, ha elérik a kész állapotot, elérhet?vé teszünk egy újabb korongot.
- Mi hajt téged leginkább egy új lemez létrehozásakor?
- Amikor már a zenét hallom, az a legnagyobb inspiráló er?. A zene hozza el? az állatot a búvóhelyér?l.
- Könnyen születnek meg a szövegeid? Mik hatnak rád leginkább ezek kialakulásakor?
- F?leg a legfrissebb érzelmi élményeim generálják a gondolataimat. Ám sosem ragaszkodom ahhoz, hogy egyedül az én világom legyen a kiindulópont, de fontos, hogy azonosulni tudjak vele. A Zsolti és a Pisti is(Beloberk tesók) jócskán hozzájárult már a szövegvilághoz és a Kalapács éra alatt sok szöveget köszönhetünk a Vadon Janinak, a Barbaró Attilának és a Szekeres Andrisnak is.
- Kedvenc albumom, a 2008-ban megjelent Mítosz. Milyen inspirációknak köszönhet?en születtek meg a magyar történelmet, mondakört megidéz? dalszövegek?
- Az ?siség, az eredet mindig is fontos volt nekem, de igyekeztem a mítosz mai párhuzamait, vagy éppen következtetéseit is felvillantani, afféle ezópuszi tanulságokként.
- Novemberben ünnepeltétek a 10éves születésnapotokat a Club202-ben. Hogyan sikerült a koncert?
- A szép számú közönséget kérdezd! Én mindig jól érzem magam, akkor is, ha a körülmények olykor árnyékot vetnek az örömömre. Persze itt jók a körülmények, csak a túl kései kezdés, ami az agyamra megy. Ez volt a hivatalos 10 éves jubileumi buli, de egész évben ünnepeltünk.
- Manapság rengeteg az új metal zenekar. Sok a koncert. A legtöbben a nagy külföldi zenekarok el?adására költik a pénzüket. Ennek függvényében kérdezem, mennyien kíváncsiak manapság egy-egy Kalapács koncertre?
- Visszakérdezek. Mennyien lennének kíváncsiak a nagy külföldi zenekarokra Magyarországon, ha annyit játszanának itthon, mint például a Kalapács? Néhány évente eljönnek ide kaszálni és bizony el?fordul, hogy elég lett volna egy körömvágó ollót hozniuk. Láttunk már itt komoly világsztárokat elvérezni és nem csupán a metal világból. Nem elegáns dolog a közönség mennyiségének az oldaláról értékelni a zenét. Az az üzleti rész. Az vagy jól sikerül, vagy nem. Nincs okunk panaszra, egész évben játszunk és még a vidéki bulikon is – persze körültekint? szervezés esetén – több száz f?s közönséget mozgatunk meg. A nagy fesztiválokon bárkivel felvesszük a versenyt, de ha egy elcseszett szervezés miatt szinte üres ház el?tt játszunk, akkor is a maximumot érdemli a közönségünk és t?lünk meg is kapja.
- Milyen egy tipikus Kalapács koncert?
- Remélem, nincs tipikus! Mindenesetre arra törekszem, hogy legyenek váratlan dolgok. A közönség reakciói dalról dalra befolyásolják a folytatást. Van, hogy csak Kalapács dalok kerülnek el? a bulin, van, hogy egy csomó Pokolgépet is játszunk és olykor Omen kerül a terítékre. Most egy komolyabb frissítést tervezek a repertoárunkban, mert vannak dalok, amiket olyan régen játszottunk, hogy nem is emlékszünk már rájuk – igény pedig lenne rá.
- Meghívott vendégként, részt vettél az Omen születésnapi koncertjén. Melyik dalt, dalokat énekelted, valamint milyen érzés volt újra egy színpadon állni a régi zenésztársakkal?
- Nem akarod megkérdezni, hogy mi volt a jelem az óvodában? Arra sem emlékszem és erre sem, hogy mit énekeltem 30 koncerttel ezel?tt. A régi társakkal együtt játszani így alkalmilag mindig felemel? és valamit?l mindig más is, mint az aktuálisan m?köd? csapat, de ne feledjük, hogy a válásnak meg voltak az okai. Ezek az összejövetelek a régi problémák miatt csak egyszer-egyszer jöhetnek létre. A Pokolgéppel olyan 8-9 éve lehetett, hogy utoljára összeálltunk, de ma is emlékszem arra az energia cunamira, ami abból az 5 emberb?l rászabadult a közönségre. Elviselhetetlen és egészségtelen mérték? tömeg volt, mégis egy testként lüktetett az egész PeCsa. Azóta is voltak próbálkozások arra, hogy a klasszikus felállás összeálljon, de nem tartom valószín?nek, hogy mostanában összejön. 2012-ben lesz 30 éve, hogy a Pokolgép énekese lettem, ráadásul 50 esztend?s is akkor leszek, hogy a világvégér?l is beszéljünk már. Lenne hát jubileum, amire összejöhetne a régi Pokolgép egy koncert erejéig. Mivel a legutolsónál olyan 6000 ember maradt kint, gondolom, most is lenne rá érdekl?dés.
- Mint az Omen egyik létrehozóját, a 2003-as újjáalakuláskor nem kerestek meg Nagyfiék, hogy csatlakozz újra hozzájuk?
- Arra én már nem emlékszem. Most, miel?tt a Koroknai Árpi került a bandába, beszélgettünk, de kár lett volna bolygatni a szép jelent. Az Árpival pedig nagyon jól járt a banda, végre visszakerülhet méltó helyére a honi rock életben.
- Térjünk vissza a Kalapács zenekarhoz. Mik a tervek erre az évre? Új album, koncertek, fesztiválok?
- A kérdésbe belecsempészted a választ. A Kalapács zenekarnak pont ezek a tervei, a sorrend pedig lényegtelen, ahogy jön.
Másik zenekarom, a „Kalapács és az Akusztika” február 18-án megjelen? els? albuma, az „AKUSZTIKUM HUNGARIKUM”, ami még fontos aktualitás. Ezen a napon mutatjuk be az albumot a CLUB 202-ben egy 7 tagúra b?vült akusztikus orchestra el?adásában. 20 órától izgalmas váltásban jönnek a zenei csemegék. Csellómetál n?i énekkel, majd Rudán Joe Akusztik, ezután ?s Kormoránosok archív folk rock m?sor, majdnem végül pedig a b?vített Akusztika következik. Rajtam kívül ebben a bandában Závoti Zoltán(gitár), Csákvári László(ének, gitár), Mogyoró Kornél(perka), Jenei Szilveszter(gitár, ének), Margit József(ének, fretless bass), Gál Péter(heged?) játszanak. A koronát egy alkalmi formáció életrehívása teszi fel az estére. Ez lesz a Szelíd Metalosok Orchestra, ahol az el?bbi banda kiegészül Rudán Joe barátommal és gitárosával, Tóth Lászlóval. Nívós este lesz, úgy érzem.
- Kárpátaljai lakosként eddig csak Magyarországon volt szerencsém látni benneteket tavaly Tokajban, a Hegyalja Fesztiválon. Mikor lesz módomban idehaza is részt venni egy Kalapács koncerten?
- Kárpátalja valahogy kimaradt eddig, nem tudom, miért. Nagyon szívesen mennénk, de egy helyi szervez?nek kellene megmozdulnia ehhez. Erdélyt?l Felvidékig és a Vajdaságig mindenhol rendszeresen játszunk, s?t manapság egyre er?söd? tendencia, hogy Németországtól Spanyolországig érdekl?dés mutatkozik a Kalapács zenéje iránt, pedig következetesen csak magyarul nyomunk. Remélem, minél hamarabb eljutunk Kárpátaljára is!
- Az említett tokaji koncert el?tt született meg ötödik gyermeked, Zselyke Ajsa. Ezúton is gratulálok hozzá! Számomra egy lendületes, jó hangulatú koncert volt ez, de te hogyan élted meg ezt az eseményt?
- Hát... nem voltam szomjas! Valójában éjszaka már bent voltunk a MÁV kórházban, papás szülés lett volna, de a zenekari busz hamarabb érkezett. Alig hagytuk el Budapest határát, megszületett a pici. Szárnyaltam egész nap és a koncertet is végigsóhajtoztam. Azóta is ezt teszem, ha csak ránézek, vagy rágondolok.
- Amúgy kik a kedvenc el?adóid?
- Elég m?veletlen vagyok f?leg a saját m?fajomban. Ez talán annak is betudható, hogy leragadtam az els? metal bandánál, ami megütött, ez a Judas Priest. Azóta sem volt rám ilyen hatással semmi más, amióta a Kukovecz Gabi megmutatta az els? Judas dalokat. Korábban a hard korszakban a külföldiek közül a Deep Purple, Rainbow világ tetszett leginkább. Az itthoni zenék számítottak mégis a legjobban és a mai napig innen vannak a legnagyobb kedvenceim. A P Mobil, a Beatrice, a Korál, a HBB, a Piramis mellett az Omega, az LGT és az Illés is meghatározók számomra a mai napig.
- Legyen még egy kis múltidézés az interjú végére. Rockénekesként hogyan csöppentél a színház világába?
- Ahogyan a rock életbe, véletlenül. El?ször ’91 hívtak, mert egy csomó rocker kellett Szörényi Levente új rockoperájába, az „Atilla – Isten kardja” cím? mesterm?be. Nagyon szerettem, nagyon élveztem is a munkát, a csapat is remek volt, végig a hangulat is. Óriási sikerrel játszottuk a Margitszigeti Szabadtéri színpadon, az Erkel színházban, a Szegedi Szabadtéri játékokon. Itt kezd?dött és azóta nincs megállás. Ha nem hívnának semmilyen színházba, csinálnék egyet, hogy ne hiányozzon az életemb?l.
- Mennyiben más színészként eljátszani egy szerepet, mint frontemberként levezényelni egy koncertet?
- Teljesen, bár nyilván a színházi dolgokban is a saját habitusom a f? er?sségem. 100%-ig magamat csak a rock színpadokon adhatom.
- feca -
(Koncertfotók a 2010.11.05-i Kalapács koncetr?l itt! - szerk.)