Watch My Dying - Újra két gitárral a fesztiválokon

2011. május 20. péntek, 11:00    

Attila kiszállása óta egy gitárral nyomult a Watch My Dying, azonban tavasz közepén el kezdtünk agyalni azon, hogy jó lenne, ha újra két gitárral szólnánk. A fesztiválokon és nagyobb helyeken hiányzott az ötödik elem, mégha klubokban nem is annyira.

Reklám:

Sanyi nyolc húros gitárja mellé olyan embert akartunk, aki hasonlóan vaskos soundokra képes és a hangszerén kiváló. Összedobtunk egy listát pár névvel és Szabó Viktor volt az els?, akit kipróbáltunk. Eddig nagyon elégedettek vagyunk a játékával, színpadi megjelenésével és a hangzásával. Ráadásul az els? találkozáskor már szakadtunk a poénjaitól, ami szintén jó jel. Eddig az A38 Hajón, Mosonmagyaróváron és Kecskeméten játszott velünk. Az A38-as bulit rögzítette a M1 és valamikor kés?bb majd adásba fog kerülni a tévében.

Viktor a K?bányai Zenesuliban végzett 2001-ben. Ágnes zenekarának a tagja, egykor a Booboo's Punch-ban és az Insightban gitározott. Chapman sticken is játszik. A Klausztrofónián és a Moby Dick Múló álom feldolgozásunkon dolgozott velünk stúdióban.

Watch My Dying

Most lesz pár szabad hétvégénk, úgyhogy már öten fogjuk összerakni Sanyi új dalát, amit szeretnénk már a nyári bulikon játszani. Ezeken a bulikon pár olyan szám is el?kerül majd, amik nem voltak mostanában a m?sor részei, plö Gyúlékony csizma vagy Leggyorsabb mártír.Viktor csatlakozásával a zenekar olyan vastagon szól, mint még soha.

Apropó nyár. Régen volt olyan, amikor annyi fesztiválra kaptunk meghívást, mint idén. Ott leszünk az Egri Rockfeszten, a Hegyalján, a Rockmaratonon, a Pafén, a Fezenen, a Gyárfeszten, a Fekete Zajon, a Volton, az Éterfeszten, a SzigetVárockon, a debreceni Sülitemet?n és még van pár buli a tarsolyban. Akad pár klubos megmozdulásunk is, mint az ingyenes DürerKert júliusban vagy a dorogi Kacsa augusztusban.

A The Prefekt Strikes Back pólóminta már kapható férfi fekete, fehér baseball fazonban, illetve n?i fekete és fehér változatban. Aki akar rendelni a pólóból, megvásárolhatja a koncerteken, de elfogadunk rendelést adott esetben egy fesztiválon történ? átvételre, így megspórolhatjuk egymásnak a postázással való id?veszteséget. Persze, aki szereti, ha a postás kétszer csenget, az sem baj.

A zenekar egyel?re elvetette az els? két EP újrarögzítésének és kiadásának a tervét. Helyette inkább új albumot szeretnénk kiadni 2011-ben. Ha minden jól alakul, akkor ?sszel ez lesz a f? feladatunk, úgyhogy kevés koncert várható, azok is inkább külföldön: Szerbia, Szlovákia, Anglia.

Watch My Dying koncertek:

2011. június 4.
Eger, Egri Rockfesztivál

2011. június 11.
Várpalota, Pannónia Fesztivál

2011. Június 17.
Salgótarján, Éterfeszt

www.watchmydying.com
www.facebook.com/WatchMyDying



Szólj hozzá a cikkhez