Superbutt, Casketgarden, Warvedrone - 2011.09.23. Mosonmagyaróvár, Gépház

Aki nem szereti a fanyalgásokat, az ugorjon. Emlékszek még, amikor berobbant a nu metál a 2000-es évek elején, egyb?l összezárt a teljes tradicionális metál színtér, és mint egy eretnekként akarták megégetni a teljes Linkin-Bizkit gárdát, mert szinte kivétel nélkül károsnak min?sítette az összes autentikus metál el?adó. Aztán amikor kipattant a Napster botrány, már csak olaj volt a t?zre Fred Durst legendás nyilatkozata a zeneletöltésekr?l. De a mostani metál divatalapú pózer hullámot magyar viszonylatban egy valami különböztette meg a nu metáltól, az pedig nem más, mint a nagybet?s: Tisztelet. Ebben az id?intervallumba még a mérhetetlen szenzáció hajhász VIVA Tv is meglátta a csillogó dollárjeleket a piros fordított Baseball sapkában és ennek megfelel?en el is indította a „nu metál tehetségkutatóját”. Minden unikornison lovagló sárkányöl? Manowar-os egyb?l a szívéhez kapott, hogy eljött az apokalipszis, de a nagytöbbség fintorgással, vegyes érdekl?déssel figyelte magát az egész jelenséget. Én számomra az egész fordulópont ott következet be, amikor láttam a srácokkal az interjúkat, és csak pislogtam, hogy mennyire megalapozott a tudásuk a teljes keményzenei mili?vel kapcsolatban. Nah, ez az, ami most csírájában se fedezhet? fel! Olyan szinten rohad a dög belülr?l az arroganciától és a nagykép?ségt?l, hogy már a hagyományos értelemben vett pondrók is elmenekültek melegebb éghajlatra. Én leszarom a répagatyát meg a balett cip?t, mindig is a zenei értékeket próbáltam felfedezni egy produkcióban, de itt már olyan mérték? a tiszteletlenség és az arrogancia, hogy nehéz mellette elmenni öklendezés nélkül.  Most már mindenki számára elérhet?k a hangszerek, nem nehéz a beszerzésük, nyílván minden marketing alapú, tehát borítékolt volt a szintér hígulása, de azt senki se gondolta volna, hogy ilyen nagy számban jelenek meg az önjelölt death-kókler majmok. Hangsúlyozom, nem a stílussal van bajom, mert nekem is sok kedvencem van közülük, hanem a negyedkategóriás celebjeivel. Sok olyan el?adó van hazai viszonylatba is, akiben megvan a zenei alázat, és a technikai tudását már rég nemzetközi vizeken kéne csillogtatni, mert deathcore-t és metalcore-t jól játszani nagyon nehéz, és mindenképpen megkövetel egy nagyon magas zenei felkészültséget. De ezek a feminim bohócok egyel?re csak zavart idéztek el? az éterben, hozzá nem tettek semmit, max keresztbe.

Nagyjából a fentiek jellemeznek, egy 3 hetes koncertbeszámolót. Nah de dühöngés sz?nyeg alá és jöjjön a lényeg! Ha nem kószáltam volna a Superbutt honlapján, akkor valószín?leg, nem is futok bele az eseménybe, pedig potenciális jelöltje vagyok látogatói szempontból az ilyen jelleg? happeningeknek.

Nagyon-nagyon régóta szerettem volna a Warvedrone-t megnézni és most sikerült - mint utóbb kiderült - a búcsú koncertjüket elcsípni (HOPPÁ!). Az oszladozás jeleit a zenekar már a külsején is magán hordozta (lehet egyben okait is) mert énekes nélkül léptek fel jelent?sen csorbítva így a produkció teljességén. Ez a sajátos egyszer? riffel?s, groove alapú muzsika- szívemhez nagyon közeli, ezért így „instrumentálisan” is b?ven szélesítette az aznap esti boldogsági faktoromat. Kár érte! De megértem. Erre a m?fajra 2011-ben kevesen kíváncsiak, nem lehet a megtermelt bevételb?l nudi bárban, Jack Daniel’s-t vedelni.

Már-már eposz hosszúságú átszerelés után következett a Casketgarden. Régi motorosok, látszik rajtuk igaz, hogy itt is cserél?dik a tagság, de az énekes- dobos-gitáros triumvirátus megdönthetetlen alapnak bizonyult a mai napig. Kiváló tehetséggel bír dobosuk, ezt már megannyi fórumon megénekelték, de mindig döbbenet átélni két lábdobos tempóit és eszeveszett lepergetéseit. Casket Pisti, hírhedten cinikus átkötéseib?l ezúttal kevesebb jutott, lehet nem dolgozott az alkohol, de mindent összevetve jó frontember, talán az egyik utolsó karakteres énekese a magyar black-death szintérnek. A szépszámú közönség vette a lapot, a hangosítás is nagyon jó volt, mondjuk néha túl hangos, f?leg a mélyeket éreztem néha úgy, mintha belülr?l szólnának. Az egész fellépés egyben volt, kifejezetten szórakoztatónak bizonyult.

Miután a mosonmagyaróvári kultusz banda rendesen megdolgoztatta a közönséget, a Superbutt vette át a staféta botot. Elég rendesen megcsúszott a program, de így is impozáns ember mennyiség várta Vörös Andrisékat. Leges-legel?ször itt lehetet hozzájutni az új albumhoz, és nem meglep?, a set listben képviseltették magukat új számok.  Kovács Attila nem örvendeztetett meg túl hosszú túlvilági intróval, egyb?l robbant a Cleaver. Hatásos belép?, itt még egy picit rozsdás volt a banda, viszont a Legalább fájra már mintha a Papp László arénába nyomták volna, olyan beleéléssel zajlott a színpadi el?adás. Best Plays fenomenális, valami megfoghatatlan személyesség lengi be ezt a nótát Andris részér?l. Práznek úr nem ugrált annyit, mint szokott, és mintha Attila is fáradtabb lett volna, persze ez a produkció min?ségét nem befolyásolta, az elmaradhatatlan nyakba gitározás is mint kötelez? showelem természetesen itt is megvolt. Els?re is ütöttek az új lemez számai, kíváncsi leszek arra, hogy amikor már 100-szor eljátszották, milyenek lesznek újból, mert egy-két új számban nagyon komoly potenciál rejlik él? megszólalás szempontjából. Mind megannyiszor leírtam már, ez a felállás él?ben verhetetlen, nem tudom, hogy a jöv?be miként változik a zenekar legénysége, de az biztos, hogy az elmúlt 10 évben sosem tudott a zenekar ennyit átadni a lemezeib?l a színpadon. Nem is arról van szó, hogy olyan extrém gitártechnikai megoldások lennének, hatalmas 8 oktávos magasokkal, hanem annyira ösztönös és annyira zsigeri, egyszer?en szívb?l jön, egy direkt csatornán, ami rendszerint be is talál. Nem kell komoly zeneért?nek lenni, hogy valaki élvezze a Superbutt koncertjét, annak ellenére, hogy szakmai berkekben is rendkívül elismert. Úgy gondolom, hogy az a jó zene, amit a laikus és a zeneért? is tudd élvezni, mert annyira ember közeli, és szerintem ez a zenekar megfelel ennek a kritériumnak. Természetesen a koncert végén jöttek a slágerek, Better Machine, Fishmachine és a „megasláger” Pioneer.

Kifejezetten helyrebillentette bennem a mérleget a koncert annak ellenére, hogy a fent leírtak ett?l még érvényüket nem vesztik. Üdít?, hogy vannak zenekarok, akik 10 éve szolgáltatják a színvonalat megfelel? zenei alázattal, és nem okoznak soha csalódást, ebben a sokszor érdekes szintéri ingoványban. Csak örülhetünk, hogy egy-egy név mindig garancia a min?ségi szubkulturális szórakoztatásra, csak köszönettel tartozhatok érte, semmi mással.

Szilárd - EPL