Másfélszeresére n? a Hangfoglalás

2012. augusztus 30. csütörtök, 11:00    

Koncertek, közönségtalálkozók, zenészek, dj-k és hangszer bolhapiac is várja a vendégeket a hetedik Hangfoglalás kiállításon október 5. és 7. között Budapesten. A SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban minden eddiginél nagyobb, 12.000 négyzetméteres területen veszi át a f?szerepet a zene, és az összes program ingyenes.

Reklám:

A zenekedvel? családok, barátok, a profi és a hobbimuzsikusok számára évek óta kiemelt esemény a Hangfoglalás Hangszer-, Hang-, Fény-, Színpad- és Stúdiótechnikai Kiállítás. A budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban idén október 5. és 7. között több tízezer hangszert vehetnek kézbe a látogatók, és csaknem 300 ingyenes zenei esemény közül választhatnak. A rajongók találkozhatnak kedvenc el?adóikkal, akik koncerteket, hangszerbemutatókat, közönségtalálkozókat tartanak. Idén újdonság lesz a hangszer bolhapiac, ahol használt gitárok, szintetizátorok, heged?k, egyéb hangszerek, er?sít?k, mikrofonok és más zenei eszközök cserélhetnek gazdát. Közép-Európa legnagyobb zenei demonstrációja tavaly a három nap alatt 47.000 vendéget fogadott, ezért idén megnyitják a SYMA A, B és C csarnokát is, így az eddigi 8000 helyett már 12.000 négyzetméteres területen mutatkoznak be a kiállítók és a programok. A b?vülés lehet?vé teszi, hogy külön csarnokba kerüljenek a hangos hangszerek, és lesz egy csendes terem is. Továbbá a korábbi évekhez képest több színpadról szól majd az él? zene.

Hangfoglalás

A Hangfoglalás egyik legvonzóbb része, hogy a három nap alatt egymást váltják a színpadokon a hazai könny?zenei élet sztárjai a legkülönböz?bb stílusokban. A profik mellett idén bemutatkozik az a 19 fiatal zenekar is, amelyek megnyerték a Hangfoglaló Magyarország 2012. nev?, nagyszabású tehetségkutató-sorozat regionális dönt?it. A bandák a kiállítás mindhárom napján délel?tt lépnek fel, és a rendezvény végén kiderül, melyikük kapja a f?díjat, vagyis az egymillió forint érték? hangszereket és hangtechnikai eszközöket.

A páratlan méret? tehetségkutató versenyre a világhálón még jelentkezhetnek a jöv? nagy sztárjai. Az amat?r zenekarok szeptember 20-ig tölthetik fel egy saját szerzeményük videóját a YouTube-ra. Ha annak a linkjét elküldik a hfh@hanosz.hu e-mail címre, a videó megjelenik a www.hangfoglalasonline.hu oldalon. A videók alapján a közönség szavazhat majd az Internetes Hangfoglaló legjobb zenekarára, a szakmai zs?ri pedig díjazza a bandák tagjait, vagyis a legtehetségesebb gitárost, basszusgitárost, dobost, billenty?st, énekest, dalszerz?t és szövegírót, akik ugyancsak értékes nyereményekkel térhetnek haza.

Részletek:

www.hangfoglalasonline.hu
www.facebook.com/Hangfoglalas



Szólj hozzá a cikkhez