Eclipse of the Sun: szöveges videó és debütáló album

Dani - 2013. március 13. szerda, 11:00    

Egyre többen kérdeznek minket, hogy a tavaly megjelentSymbols EP óta mik történtek Székesfehérvár egyetlen power-doom metal bandájával, az Eclipse of the Sunnal.

Reklám:

Jelentjük: ígéretünkhöz híven nekiálltunk debütáló albumunk megírásának és rögzítésének. Bár a végs? stúdiómunkálatok még jócskán odébb vannak, már most megállapíthatjuk, hogy az el?z? két anyagunkhoz mérve is – amiket anno nagyon jól fogadott mind a netes szakma, mind a közönség – kiemelked?en jó dalok születtek eddig is és születnek folyamatosan.

A lemez el?reláthatólag koncept anyag lesz, egy Dan Ibiru nev? fiatalember története, akit, kihasználva hatalmas politikai befolyását, sötét célokra akarnak felhasználni rendkívül kétes túlvilági entitások. A sztori alapvet? etikai kérdéseket feszeget majd, sajnos rendkívül id?szer?en. A lemezen körülbelül nyolc-tíz dal kap majd helyet, ami úgy véljük, a mai zenehallgatási szokásokhoz igazodva pont elegend? lesz.

Stílusban igyekszünk a Symbols EP világát továbbvinni – nem véletlenül került fel anno arra az anyagra a Blinding darkness cím? dalunk, mely a majdani albumon is helyet kap majd. Ehhez a számunkhoz amúgy a napokban készítettünk egy szöveges videót is, mivel egyre többen kerestek meg minket azzal, hogy szeretnének bel?le egy youtube videót készíteni – volt, aki már meg is tette, pl: a Magyar kevésbé ismert Rockzenekarok nev? facebookos oldal, akiknek ezúton is megköszönjük mind a mi, mind a többi magyar banda nevében, hogy napi szinten igyekszenek promótálni a fiatal magyar rock zenekarokat.

Szerencsére egyre több külföldi promóciós oldal is érdekl?dik a zenénk iránt, ám mi továbbra is annak örülnénk leginkább, ha itthon is kifejl?dne a netes promóció, és egyre többen vállalnák fel, akár pusztán a zene szeretete miatt azt, hogy segítik a fiatal tehetségeket azzal, hogy megosztják a zenéjüket mindenkivel, akivel csak lehet.

Azoknak, akik még nem ismernék a zenekar munkásságát: az el?z? két anyagunk továbbra is ingyen letölthet? a honlapunkról: www.eclipseofthesun.fw.hu

Eclipse of the Sun

Az elkövetkez? id?szakban igyekszünk minél több koncertet adni. Legközelebb hazai pályán, Székesfehérváron lehet majd minket látni március 23-án, olyan profi bandák társaságában, mint a Wormwood, az Exodikon, és a Harloch. Az estre a belép? 400 Forint lesz, de azok közt, akik a koncert a Facebookos eseményét megosztják és meghívják az ismer?seiket, ingyen belép?ket sorsolunk majd ki. További infók: http://www.facebook.com/events/269396013191714/



Szólj hozzá a cikkhez