KatonaZászló - félévSzázados

2013. november 07. csütörtök, 19:00    

Katona László (Akela-ordiBátor; Bikini, Omen, …, eMeRTON-díjas szöveg- és meseíró, bábm?vész) november 9-én ünnepelteti magát a PeCsa Caféban. Azaz 50 éves lett az Akela frontembere, ereszd el a hajamat össznépi zenél?s, koncertez?s ünnepség a Pecsa Caféban!

Reklám:

„Egy (nyilvános) házibuli jelleg? dolgot tervezek, ahol/amin olyan Barátaim, ill. jelenlegi és volt zenésztársak közrem?ködnek, akik majd megvendégelnek engem egy-egy minikoncerttel, vagy csak egy dallal. Így ott lesz a Bikini együttes, Akikkel az "Angyali üdvözletet" én fogom énekelni. Aztán olyan régi zenekaraim, akiknek rajongója voltam/vagyok, ill.szöveget írtam. Természetesen lesz Akela is, illetve tulajdonképpen ez egy nyilvános próba lesz, ahol azokat az új dalokat gyakoroljuk majd, amiket a régóta beígért, új Akela-lemez(ek)re írtunk. Jön majd Molics Zsolti, Kalapács Joci; a Petrás Jani és Szupi a Kárpátiából, Akinek ugye bent lesz aznap koncertje (PeCsa nagyterem). A kisfiam zenekara is fellép, a Fake Empire, és ünnepélyesen ezen a napon fog megalakulni a KatonaZenekar nevezet? formáció, amit a fiammal és a lányommal alapítunk, de nem metalt fogunk játszani, hanem gyerekdalokat ...”- mondta el az ünnepelt.

Katona László 50 éves

Részletes m?sor:

Katona 50

(szülinapi buli)
társ-szülinapos: József Mez?fi "November" (Akela, Invader, ...)

12:00 – Sajtótájékoztató
? KatonaZenekar ?
14:00 – nyilvános AKELA próba, demókészítés
+ Molics Zsolt, Kalapács József, Szendrei Wolfchild Szasza,
Petrás János és Szupermen
17:00 – INVADER (+ Kalapács József, Katona László) koncert
18:30 - Bocsánat koncert
19:30 – Jankai Béla, Závodi János, Katona László (pót-KafeBár)
– BIKINI (1 dal, „ének”: Katona)
20:00 - OMEN (+ Katona) (mini)koncert
20:40 – DJ. Paplan
22:00 - Shady Karaoke
23:00 - Fake Empire
23:30 – 02:00 - Shady Karaoke

---

az átszerelési szünetekben: DJ. Medvegy
A m?sorváltoztatás joga fenntartva!

---

beugró: 50oo,- HUF

benne:

- 1000,- HUF kötelez? fogyasztás,

- Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok vagy KatonaZászló CD (az els? 100 „ajándékutalvány”-vásárlónak!)

- és KatonAKELAci, November, APEH, ARTISJUS, PeCsa, közrem?köd? fellép?k ajándéka, ill. útiköltsége.

(12-14h között, ill. 23h-tól ingyenes)

---

STÁB:

Nemes László - f?hangmérnök
Pió, Pók – road (Akela-alaPÓK), szállítás
Mandula Éva / Vazul - kivetítés
Csinoss – jegyek, security
Katona – m?sorvezet?



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez