Több, mint 200 nevezés érkezett a 2014-es Eurovíziós dalválasztó show-ra

2013. december 06. péntek, 11:00    

Több mint kétszáz dal érkezett a december 1-jei határid?re az Eurovíziós Dalfesztivál jöv? évi magyar válogatóversenyére, A Dalra. A tíztagú el?zs?ri a héten hallgatja végig a felvételeket, az el?dönt?kbe jutó 30 dalt a jöv? héten ismerteti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezel? Alap (MTVA) és az MTV Zrt.

Reklám:

"A Dal cím? válogató showm?sor az elmúlt három évben tényez? lett Magyarországon, ma már a hazai könny?zenei élet legfontosabb szerepl?i is úgy gondolják, nem szabad kimaradni bel?le" - fogalmazott Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese a keddi budapesti sajtótájékoztatón. Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója azt emelte ki, hogy A Dal igazi közösségi üggyé vált.

Felidézte: harmadik éve dolgozik egy csapat azon, hogy élvezetes, korrekt m?sorfolyamot kapjon a köztelevízió néz?je. Kitért arra, hogy korábban hosszú éveken át nem lehetett tudni, ki és miért képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, ezen akartak változtatni, ami sikerült, hiszen az ország dalát 2011 óta a szakmai zs?ri és a közönség együtt választja ki.

"A Dal legfontosabb küldetése, hogy teszünk azokért a tehetséges szerz?kért és el?adókért, akik alkotnak és letesznek valamit az asztalra" - hangsúlyozta Rákay Philip.

Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója azt emelte ki, hogy A Dal különleges szerepet tölt be az MTVA és az MTV életében egyaránt. "Ma már sokkal több, mint egy válogatóm?sor, saját formátum, ami az elmúlt évek alatt igazi attrakcióvá n?tte ki magát, a saját gyermekünk, akként is kezeljük" - hangsúlyozta.

Az MTVA és az MTV Zrt. jöv? szerdán ismerteti, melyik az a harminc dal, amely az el?dönt?be került. Egyel?re nem tudni, pontosan hány dalt neveztek a versenyre, mert a december 1-jei határid?ig elküldött jelentkezések feldolgozása még most is tart. Az biztos, hogy több mint kétszáz szám került fel a listára.

Nyitrai Kata, A Dal 2014 cím? m?sor f?szerkeszt?je beszámolt arról, hogy az els? él? televíziós adás, tehát az els? el?dönt? január 25-én, szombaton lesz, a második el?dönt? február 1-jén, a harmadik 8-án. A két középdönt? id?pontja február 15. szombat és 16., vasárnap, a finálét pedig február 22-én, szombaton tartják. Akkor d?l el, ki képviseli Magyarországot a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon Koppenhágában.

A Dal zs?rijében Rákay Philip, Csiszár Jen? rádiós m?sorvezet?, valamint két énekesn?, a munkában el?ször résztvev? Kovács Kati és Rúzsa Magdi szerepel. Az idei magyar gy?ztes, ByeAlex (Márta Alex), aki a malm?i versenyen 10. lett, digitális kommentátorként dolgozik a m?sornak. A tavalyi és idei zs?riben egyaránt szerepelt Rakonczai Viktor idén azért nem tag, mert dalszerz?ként indul a versenyen.

ByeAlex elmondta: feladata az lesz, hogy az él? m?sorok alatt a néz?kkel a netes felületen tartsa a kapcsolatot. Hozzátette: a felkérést valószín?leg annak köszönheti, hogy az elmúlt egy évben hasznos tapasztalatokat gy?jtött ezen a téren. "Lesznek riportok, videók, írások, érdekes információk" - tette hozzá.

Csiszár Jen? arról beszélt, hogy A Dal több, mint egy hat él? adásból álló szórakoztató m?sor, mert ezek a számok a következ? tavasz és nyár legnagyobb slágerei lehetnek.

Rúzsa Magdi elmondta, hogy A Dal a már a pályán lév? zenészek számára is lehet?séget ad arra, hogy új dalaikkal megmutassák magukat.

Kovács Kati felidézte a hatvanas évek táncdalfesztiváljainak óriási hatását és arra hívta fel a figyelmet, hogy a popkultúrára ma Magyarországon széles rétegek kíváncsiak, és mindenki figyeli A Dalt is.

Mint elhangzott, A Dal m?sorvezet? párosa ismét Novodomszky Éva és Gundel Takács Gábor lesz, a backstage-ben pedig Rátonyi Krisztina és Harsányi Levente fogja kérdezni az el?adókat.

Az Eurovíziós Dalfesztivált el?ször 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? cím? dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. Idén Malm?ben a dán Emmelie de Forest gy?zött Only Teardrops cím? dalával, ByeAlex az el?kel? 10. helyen végzett Kedvesem cím? számával.

A verseny korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.

(forrás: MTI)



Szólj hozzá a cikkhez