Új EP-vel érkezik a Whiskeyjárat

KK - 2014. január 28. kedd, 20:01    

Nemrég készült el a Whiskeyjárat öt számos EP-je. A zenekar stílusa a Grunge, Dirty rock és Blues keveredéséb?l jött létre, mely stílusok egyértelm?en felfedezhet?ek az új lemezen.

Reklám:

A bandát 2009-ben hoztuk létre, akkor még teljesen más tagokkal. A tagok évente cserél?dtek, leginkább a dobos vagy az énekes ment el, mindig akkor, amikor már kezdett volna beindulni valami. Az eredeti felállásból már csak két tag van, Matt és Laller. Készítettünk két demo felvételt, az els?t 2010-ben a másodikat 2011-ben. Azóta sok fellépésünk volt különböz? formációkban, de általában négyen voltunk a zenekarban: dob, bass gitár, solo gitár, ének felállásban. – mesélte Gyenge Lajos.

Whiskeyjárat

Az EP-nk 2013-ban készült el. Sokáig elhúzódott a felvétel a sok tagcsere miatt. A dobsávokat az el?z? dobosunk, Heatlie Dávid segítségével készítettük el, ? a Mocskos Roll cím? számban énekel is. A Killing Me és az Ördögi Kör c. dalokat még a korábbi énekesünk, Héjja Norbert énekelte fel, de a Bullet c. számban már a mostani énekesünk, Vállai Krisztián hangja hallható. A Matt Song pedig az egyetlen instrumentális számunk.

Az új dobosunk egy kaliforniai srác, Jaro Mayda. A számok alapjait Gyenge Lajos (Laller) és Horvay Máté (Matt) hozta. – folytatta Laller.

Weboldal : www.whiskeyjarat.hu

https://www.facebook.com/whiskeyjarat



Szólj hozzá a cikkhez