MetalWar-ból Rock On! Fest

2014. augusztus 13. szerda, 09:00    

2014. szeptember 5-7. között második alkalommal került volna megrendezésre a MetalWar Fest. Az els? sikerét nem csak az ingyenessége hozta, hanem az is, hogy a szervez?nek, Gondosch „Güzü” Jánosnak olyan zenekarokat sikerült erre a remek eseményre meghívni, mint például a Civil War, akik ezen a fesztiválon vehették át az arany lemezüket, de a magyar fellép?k névsorát is olyan zenekarok er?sítették, mint a Wisdom, a Pokolgép, és a Mobilmánia.

Reklám:

Néhány héttel ezel?tt viszont az élet közbe szólt. Tragikus körülmények között távozott közülünk Güzü, félbe hagyva a munkáját, amit a második MetalWar Festtel kapcsolatban végzett és rögtön kétségessé vált az egész rendezvény sorsa. Id?vel a kép kezdett tisztulni és most lehet?ség van az eseményt mégis megrendezni, más néven, kicsit máshogy, de ugyanolyan lelkesedéssel. Err?l mondott pár szót az Alcohol frontember Csövi, a fesztivál f? szervez?je:

A tavalyi MetalWar Fest sikere után idén még nagyobbra szerettük volna Güzüvel megcsinálni az egész rendezvényt. Természetesen a hirtelen jött tragédia jó néhány dologban változást hozott, gondolok itt arra, hogy nem a tervek szerinti 2 nagy színpad lesz stb....és ezáltal jó néhány külföldi és magyar zenekart is le kellett mondani, hiszen egy színpadon nem lehet megvalósítani 2 színpad m?sorát. A fellép?knek ezúton is köszönjük a megértést és a korrekt hozzáállást, mert tényleg, talán egyetlen kivétellel mindenki megértette, hogy esetlegesen miért nem tud idén fellépni a fesztiválon. Jogilag a nevet nem használhatjuk tovább, így meg kellett az egészet változtatni és így lett Güzü ismert elköszönése a "Rock On" a fesztivál név adója. Természetesen az elv az indíttatás és minden ugyanaz, amit az elején Güzü kitalált és az els? nagy sikerre való tekintettel igyekszünk azt tovább vinni, amit ? elképzelt.

Rock On!

2014. szeptember 5-7. között tehát mindenkit szeretettel várunk az els? Rock On! Fest-re, melyen idén kizárólag magyar fellép?kre bulizhatnak a rockerek. Részletekért keressétek az esemény Facebook oldalát, ahol megismerkedhettek a Rock On Fest zenekaraival is.

https://www.facebook.com/RockOnFestHungary



Szólj hozzá a cikkhez