Tűzmadár - búcsúkoncert a Showbarlangban, 2017. 04. 08.

Itt az elején engedjetek meg egy kis visszaemlékezést. Az én ismeretségem a Tűzmadárral csak 2011-ig nyúlik vissza, pontosan emlékszem a napra. Február volt, pár napja jelent meg az Álmok lemez, és nekem kellett volna lemezkritikát írni róla, de a szó szoros értelmében nem voltam rá képes. Megjött a boríték, benne a lemez, kivettem, és csak bámultam, hogy mi a jóisten ez… Elsőre elvontnak tűnt a borító, a korong is, azt sem tudtam hogy miféle az a Tűzmadár, de azért adjunk egy esélyt alapon bedugtam a hifibe. Lement a lemez egyszer, lement kétszer, lement harmadszorra, aztán nem tudom hányadszorra, de a döbbenettől sokkot kaptam. Mindig visszatekergettem a Júdás csókjához meg a címadó dalhoz, mert azt a kitartott magas hangot akartam újra hallani. Nem túlzás azt mondani, hogy Schroti miatt szerettem meg a zenekart, mert én is, mint énekes, legtöbbször az énektémákra, dallamokra figyelek fel. Továbbra is adott volt a feladat, hogy firkálni kéne valamit róla, de persze nem ment, mert napokra a lemez hatása alá kerültem. Aztán fogtam magam és átpasszoltam másnak a feladatot. Én meg ráírtam erre a Schrott Peti nevű srácra, hogy „gratulálok, mert olyan fantasztikus lemezt csináltatok a zenekarral, hogy rutinos újságíróként sem tudok írni róla, annyira megérintett, és nem tudok objektíven kritizálni”. Azóta is jókat röhögünk rajta, a Tűzmadár pedig még mindig hatalmas kedvenc.

Persze ez nem csak az ő érdeme. De most ugorjunk vissza a jelenbe, a búcsúbulira.

Számítottam rá, hogy sokan lesznek, de nem ENNYIRE. Fingani se lehetett volna, nem hogy lépni, annyira tele volt a Showbarlang aznap este. Rengeteg ismerőssel találkoztam, de fogalmazhatnék úgy is, hogy a fél szakma eljött. Érthető, mert azért egy búcsúkoncert nagy dolog, pláne, ha a patinás Tűzmadár zenekar teszi le a lantot. Kis csapatunk fél nyolc körül ért a klubhoz, és sokáig a bejáratnál iszogattuk a mindenféle pálinkákat, borokat, VBK-kat, amik a zsákokból, vidéki barátaink táskáiból kerültek elő. Közben hallottam hogy rázendít a Crash & Ride, de még nem akartunk beljebb kerülni. Nagyjából az Anxius műsorának felénél jutottunk be a kisebb színpad elé, és konstatáltuk hogy már most telt ház van.

Az előzenekarokról nem sokat tudtam, szinte csak annyit hogy az Anxius és a Tűzmadár közt Haraszti Dávid dobos az átfedés, de úgy tűnt, a közönség nagy része sokkal jobban értesült nálam, és lelkesen csápoltak a bandának. Hihetetlen volt látni ezt az embertömeget, mert Petivel négyszemközt mindig azon keseregtünk, hogy fennállása alatt alig volt nép a TM koncerteken, a búcsúbulin meg lépni is alig lehet. Időközben átalakult a színpad, birtokba vették azt a gótikus hastáncosnők.

A Burány Judit vezette Hóförgeteg Gothic-Rock Hastánciskola táncosai mutattak be csoportos és szóló produkciókat, a közönség nem kis csodálatára. Nagyon ügyesek voltak a lányok, de azért lehetett látni, hogy ki a mester, és ki a tanítvány. A nagyjából félórás műsor után belecsapott az ős-Tűzmadár legénysége. Csak meg kellett fordulnunk, hiszen a kis színpaddal szemben építették fel a nagyszínpadot, ami ezen az estén kizárólag a TM-et illette meg. Szem nem maradt szárazon, mert a három ős-korszakos dal (Halottak élén, Éjféli álom, Föld királya) közül az Éjféli álom annyira viccesen hangzott Peti szájából, mai, érett fejjel, hogy én magam is vinnyogtam a röhögéstől. Azért ez egy 18 éves dal, amit az akkor 19-20 éves Siegl tesók, Pihokker Peti, és Schroti írtak. Itt még nagyon érződött a dalokon a veretes heavy metal hatás.

Aztán jött a korszakváltás, csere, és színpadra állt előbb a Jégkorszak, majd a Fények és aztán az Álmok lemez zenészgárdája. Összesen, a ráadással együtt 23 dalt játszottak el, jó érzékkel válogatva a legjobb, legslágeresebb nótákat a diszkográfiából. Tűpontosan passzolt minden, a srácok csak úgy ragyogtak a színpadon, és látszott, hogy nagyon elemükben vannak. Felemelő volt látni, hogy ez a sok kiváló zenész mind egy-egy kis része a nagy egésznek, és máig milyen jól működnek együtt! A 18 év alatt mindenki hozzátett valami emlékezeteset a nagy Tűzmadár életműhöz. Igaz, én a legerősebb, legjobban kiforrott korszakban és lemezzel ismertem meg őket, és épp ezért ez a koncert nekem egy komplett időutazás volt.

Remélem, azért még tényleg lesz egy-két nosztalgia koncert, mert Tűzmadár nélkül a(z) (metal) élet sokkal szegényebb lenne. Mindig is meghatározó tényező volt a fővárosi metal színtéren, nem lehetett szó nélkül elmenni mellette. Aki nem szerette, annak is volt róla véleménye, aki meg szerette, a világ végégi is elment volna miattuk. Azt gondolom, ők tényleg letettek valamit az asztalra, nem is keveset. Persze lehetne még, születhetnének új lemezek, mindenki ebben reménykedik, akivel csak beszéltem. De ne legyünk telhetetlenek. Majd egyszer, talán… „A hamvakból új tűz éled, árnyból fénysugár tör elő, egy lesz újra a kettétört kard, s király a koronátlan fő…”. Reménykedünk, és köszönjük a csodálatos bulit!

Setlist:

Ős-Tűzmadár: Schrott Péter,Pihokker Péter,Siegl András,Siegl Zoltán

Halottak élén
Éjféli álom
Föld királya

Jégkorszak- Schrott,Barócsi Kristóf,Kovács Márton, Szűts Attila,Horváth Zsolt,Haraszti Dávid

Intro
Tűzmadár
Miért nem én lettem?
Néró

Fények - Schrott,Barócsi,Kovács,Szűts,Horváth,Pál Dániel

Intro
Szép hazugság
Colombus

Álmok - Schrott,Károlyi Gergely,Tóth Péter,Szűts, Horváth,Pál

Intro
Álmok
Volt egy álmom
Utolsó ítélet
A végzet hajnala

Schrott,Károlyi,Tyukász Botond,Szűts,Horváth,Pál

Út a jövőbe

Schrott,Károlyi,Tyukász,Szűts,Horváth,Haraszti

Elveszett nemzedék
Jégkirály
Csillagfény
Júdás csókja

Encore:

Élünk még
Ébredj
Korszellem

Fotók: Bíró István (Bíró István Photography)

Kárhozottak Királynője