Eger idén is az ÉTER Plusztól lesz hangos!

2018. március 28. szerda, 07:00    

2018-ban is megrendezésre kerül az ÉTER Plusz, Magyarország legnagyobb szabadtéri tehetségkutató fesztiválja!

Reklám:

A Promeritum Alapítvány főszervezésében sorra kerülő rendezvény jellege zenei tehetségkutató verseny és szakmai műhely. Az esemény helyszíne a már megszokott, kellemes és remek akusztikával rendelkező környezet: az egri Bolyki Pincészet. Az idei dátumot pedig mindenki jól vésse be az emlékezetébe: 2018. június 1-2.

Célunk, hogy lehetőséget nyújtsunk az országban és a határon túl élő, szárnyaikat próbálgató feltörekvő magyar tehetségeknek a bemutatkozásra és fejlődésre. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy olyan esélyt biztosítsunk a nálunk fellépő és győztesként távozó zenekarok, előadók számára, amely gyökeresen megváltoztatja a zenei pályán eddig betöltött szerepüket, és ez által az ismertség, népszerűség útjára léphessenek. Mindehhez a legmegfelelőbb, professzionális technikai hátteret szeretnénk biztosítani. Nagy zenekaroknak járó színpadtechnikát, hogy a jelentkező zenekarok méltóképpen meg tudják mutatni tehetségüket. Szeretnénk, ha rendezvényünk, rendezvényeink tartalmas és hasznos kikapcsolódás lenne a fiatalok és idősebbek számára egyaránt.

A tehetségkutatón a meghívott együttesek főként saját szerzeményeiket adják elő, két profi színpadon. A különböző stílusirányzatokat figyelembe véve, egymással versenyezve mutatják be tehetségüket a résztvevők. A produkciók után a zsűri értékeli, véleményezi a bandákat, és iránymutatást ad zenei fejlődésükhöz. Temesi Berci, Andrásik Remo, Jeges Zsolt, Vitáris Iván és DJ Newl már nagyon várja, hogy találkozhasson a tehetséges fiatalokkal!

A legjobb zenekar idén is továbbjut az Öröm a zene programsorozat döntőjébe, ahol a fődíj 3 millió forint!

ÉTER Plusz

Ezen kívül fesztiválokon való fellépéssel és értékes tárgynyereményekkel, hangszervásárlási utalványokkal, médiamegjelenéssel és image videóval is gazdagabbak lehetnek a legjobbak.

Ha már kellőképpen gyűlik bennetek az adrenalin és jár bennetek a ritmus, ne habozzatok, jelentkezzetek még ma! (http://www.eterfesztival.hu/jelentkezes)

2018-ban EGYÉNI PRODUKCIÓ és NÉPZENE (egyéni produkció-ének, népzenei formáció) kategóriában is lehet jelentkezni, a megszokott ZENEKARI és DJ kategóriákon kívül.

A rendezvényt az est további részében neves hazai fellépők zárják, mégpedig a FESZT!EGER keretein belül.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2018. MÁJUS 6.

Várunk Titeket 2018-ban is! Legyünk ott minél többen!



Szólj hozzá a cikkhez