Christian Epidemic - ''Minden album egy új ág a Christian Epidemic fa törzsén''

Kárhozottak Királynője - 2018. október 03. szerda, 10:50    

Tavaly óta igencsak nagy csend honolt a Christian Epidemic háza táján, ezért felettébb örültem, hogy én beszélgethettem el a zenekar alapítójával, Széles L. Zsolttal, és új énekesével, Kapuszta Tiborral. Sorra vettük a 2016-os Sírba szánt teremtés nagylemez utáni történéseket, a zenekari változásokat. Interjú.

Reklám:

- Köszöntelek tieket a Viharock.hu-n! Először is hadd kérdezzem meg, mi újság veletek? Mi történt idén eddig a zenekar háza táján? Milyen volt a nyári program?

- Zsolt: Köszönjük a megkeresést. Az idei év a zenekaron belüli változások miatt elég sokat próbáltunk. Ez nem igazán jellemző ránk. Két poszton is változott a zenekar így gyakorlatilag össze kellett szoknunk. De természetesen a kötelező Rockmaraton és a Kék Yuk-as bulit bevállaltuk. Idén először Arlóra is eljutottunk. Jól is sikerült valamennyi koncert. Nagyon pozitívan fogadta a közönség az új felállást. Persze még csiszolódunk, de jó úton járunk.

Christian Epidemic

- Meglepve hallottam, hogy immár hattagúvá alakult a csapat. Ennek mi volt az előzménye?

- Zsolt: Már nem azt hallottam a felvételeken, amiket szerettem volna. Egyszerűen olyan irányban változott a hangom, hogy rossz volt hallgatni. Impotens erőlködés volt az elmúlt 2 év minden szempontból. De a zenekaron belül nehéz volt elfogadtatni, hogy szükség van egy új énekesre. Másfél évembe telt mire meg tudtam győzni mindenkit, hogy ez lesz a megfelelő döntés és egy ilyen váltás a közös érdekünk. Tibort igazából egy közös koncerten már a megkeresés előtt kiszemeltem. Éreztem benne azt az erőt, amire mind emberileg, mind hangilag szükségünk volt. Szóval ez tudatos megfontolt döntés volt, ami évek alatt alakult így. A szinti mögött viszont sokkal gyorsabban történt a váltás. Hummel Barni, a volt billentyűs egy rövidebb leállás után úgy döntött, hogy teher számára a zenekar és nem is tudja már úgy élvezni a koncertezést mint hajdanán. Tajti-Szántó Anettet ő ajánlotta. Már be is tanított neki pár dalt, amikor az első próbákra sor került. Teljesen profi módon beilleszkedett és mivel tanult zenész, a témákkal sincs problémája. Barnira azóta is barátként tekintünk, tiszteletben tartjuk a döntését. Tartjuk a kapcsolatot és reméljük ez így is marad.

- Tibi, te hogyan és miért kerültél a képbe? Mi a helyzet a másik zenekaroddal, a Wrath Of Azazellel?

- Tibi: Zsolt keresett meg egy közös koncertünk után idén februárban, hogy szeretnének egy „fő” éneket a zenekarba. Nyilván nem is volt kérdés számomra, egyből igent mondtam. Mindig is szerettem a zenéjüket, mondhatni rajtuk nőttem fel. Azt, hogy miért kellettem majd Zsolti kifejti, ha szeretné. A Wrath Of Azazel-t , ugyanolyan lendülettel csinálom, mint eddig. Szerencsére eddig úgy érzem 100%-osan részt tudok vállalni mindkét bandában.

Christian-Epidemic

- Zsolt, mikor merült fel az ötlet, hogy kéne egy társ-énekes? Hogyan osztjátok meg a frontemberi posztot?

- Zsolt: Az ötlet már az utolsó album felvételei közben felmerült bennem. Ott már éreztem, hogy ez egy nagyon erős album lesz, és az ének lesz a gyenge láncszem. Természetesen akkor még reménykedtem, hogy ez egy ideiglenes gyengeség. Sajnos nem így lett. Sok áldozat és erőfeszítés után kellett rájönnöm, hogy ez egy végleges változás, amihez alkalmazkodnunk kell. Sosem voltam frontember, azt sem tudom mit jelent. Tartom a kapcsolatot a közönséggel. bemondom a számcímeket. Nincs koreográfia. Nem találjuk ki előre ki mit mikor fog mondani. Szóval mindenki teszi és mondja, amit a helyzet megkíván. Úgyis a zene a lényeg. Kicsit hiányolják is sokan, hogy miért nem csinálunk színházat a színpadon. De ez egy ilyen zenekar.

- Tibi akkor már a hatodik album munkálataiban is aktívan részt vesz majd? Tényleg, e téren mi a helyzet most?

- Zsolt: Sosem tervezünk hosszú távon, de a Gábor és a Zoli is elkezdet demózgatni … Szóval jövőre lehet elkezdünk számokat írni. De általában a kiadó szokta felhívni a figyelmünket, hogy lassan talán ideje lenne egy új albumnak.

- Tibi: Remélem lesz 6. album és részt is tudok majd benne venni.

- Továbbra sem vágytok külföldi sikerekre, „nagy áttörésre”? Húszévnyi siker és zenélés után mi hajt még téged, Zsolt? Meddig tudnád csinálni?

- Mi egy amatőr zenekar vagyunk. Ennyi. Rengeteg idő, energia és pénzbefektetéssel tudnánk olyan profi zenekarrá válni, akik heteken, hónapokon át járják a világot. Cseppet sem irigylem a buszokban nyomorgást és azt a kényszerű bezártságot, amit ilyenkor egy zenekar megél. Ráadásul bele is bolondulnék, ha például eljutnék egy csodaszép városba és csak a klub bejáratát látnám, és a nézőteret. De lehet csak túl öregek és kényelmesek vagyunk. De ki tudja, mit hoz a jövő?

Hogy mi hajt és meddig, azt nem tudom . Alkotni jó és nagyon élvezetes dolog. Bemutatni azt, amik vagyunk kicsit nehezebb, de remélem jól csináljuk. Igazából már a 10 éves Wigwamos koncert (2006 októbere) után úgy éreztem , hogy teljes az életmű. A teremtés befejeződött, a teremtő megpihen. Aztán mégis folytattuk és olyan dalok születtek, mint az „ Ezer harang” vagy a „ Szellemből hússá”.

Egyébként el tudom képzelni magam nélkül is a zenekart. Szerintem annyira erős kötés van a tagok között, hogy ezredszer is talpra tudna állni az Christian Epidemic. Szándékosan mondok kötést és nem kötődést.

Christian Epidemic

- Hogyan lehet megugrani egy olyan magas lécet, mint amit a Sírba szánt teremtéssel raktatok magatok elé? Zsolt, számodra fontos, hogy mindig jobb és jobb lemezt írj/írjatok? Azt ültetitek át zenébe, ami jön, és akinek tetszik, jó, ha meg senkinek, az is jól van?

- Ilyenre soha nem gondolok. Nem tudom versenyeztetni a dalainkat és nem is inspirál, hogy túlszárnyaljam a múltbéli sikereinket. Amikor írok, azt írom ki, ami bennem van és nem azt ami elmúlt csak egy kicsit jobban … Minden album egy új ág a Christian Epidemic fa törzsén. Mind egy tőről fakad, de mégis sokban különbözik a többitől. Valószínűleg ez már így is marad, nagy váltást nem tudok elképzelni a zenekar életében. Ha pedig nem csak mi vagyunk elégedettek, arra persze büszkék vagyunk.

- Miről szoktál egyébként írni? Mi késztet gondolkodásra, vagy szövegírásra?

- Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, akkor az emberi esendőségről. Megpróbálom elhitetni magammal, hogy van miért élni, hinni, hogy a küzdelem egyszer olyan tapasztalt emberré tesz, aki meg tudja érteni az elmúlást.

- Mi a véleményetek arról, hogy „extrém metalt csak azok játszanak, akik telve vannak kimondatlan dühvel, fájdalommal és gyűlölettel a világ iránt”? Ez egyfajta spirituális szemlélet, amit már nem egy tapasztalt zenész barátomtól hallottam, akik „kiöregedtek” a hörgős-morgós zenékből. Egyébként én is igaznak érzem, mert fiatalabb koromban, imádtam a black metalt, most viszont már csak elvétve hallgatok ilyesmit. Igaz lehet, hogy ez csak a „dühös fiatalkor” zenéje? Illetve lehet hitelesen black metalt játszani ilyesfajta érzelmi háttér/töltet nélkül?

- Tibi: Nem hiszem, hogy ez a műfaj csak a dühös fiatalokról szólna. Ahogy én látom, ugyanannyi fiatal jár Black/Death metal koncertekre, mint az idősebb korosztály. Én nem tudnám és nem is fogom „kinőni” ezt a fajta zeneszeretet. Nem, hogy lanyhult volna, inkább nőtt ez az életérzés, éppen ezért nem is tudnám hiteltelenül csinálni a zenélést.

- Zsolt: Jó lenne, ha minden ember, aki telve van kimondatlan dühvel, fájdalommal és gyűlölettel a világ iránt, minket hallgatna. Még az országon belül is milliós rajongó táborunk lenne, és soha se kellene többé dolgoznom. J Szerintem mindenkinek mást jelent ez a stílus. Valakiket a külsőségek vonzanak bele, valakiket a zene intenzivitása. Vannak, akik vallásként közelítik meg, és vannak akik lázadásból. Általában a lázadók „átlázadnak”, átállnak egy új trendre. A Sátán gyermekei pedig többet látnak a művér mögött, mint ami valójában ott lakozik. Aztán csalódnak és kiátkoznak zenekarokat, mert számukra nem elég „true”. Nem tudom, ki lehet-e öregedni? A színpadról talán, de rajongónak lenni? Én, ha ma meghallgatom a Death - "Spirit Crusher" dalát vagy az Emperor - I Am the Black Wizards-át ugyan úgy ráz a hideg, mint 20 évesen. Szóval biztosan embere válogatja.

Nem tudom, mi hiteles black metál banda vagyunk-e. Remélem igen. Szerintem mi egyfajta keverék zene vagyunk, akik megpróbálnak gondolatokat ébreszteni. Imádjuk a black metált, és ez nekünk elég. Mindenkinek magának kell saját magát megváltania. Ez nem a mi feladatunk.

Persze én is ismerek manökeneket, akik a színpadon térítenek, és olyan dolgokról beszélnek amik inkább merítenek az amerikai horror filmekből mint a megélt mélységekből. Las Vegas Black-Metal. Tökéletesen működik, mindig is működött. Kenyér és cirkusz … De ez az ő dolguk, nem alkotok véleményt, őket biztosan valami más hajtja mint minket. Nem ítélkezem. Jó pár zenekar van nyugaton, akik meg tudnak vagy meg tudtak ebből élni, és inkább elturnézgatnak, addig sem kell bejárni egy munkahelyre. Elcsajozgatnak, van ingyen pia. Vagy épp meleg tejjel bújnak ágyba. De ezzel nem árulok nagy titkot el . A pénz nagy úr.

- Mikor és hol láthat titeket legközelebb a nagyérdemű?

- Tibi: Október 20-án szombaton, Budapesten az S8 Underground klubban. Már nagyon várjuk. Reméljük te is eljössz és megtapasztalod, hogy van még helye az extrém metalnak itthon!

- Zsolt: Tárgyalásban vagyunk egy novemberi black fesztivállal kapcsolatban, egy győri klubbal. Decemberben Pécsen, Szegeden. Tavasszal pedig Debrecenben indítunk. Szóval vannak tervek.

- Mindenképpen ott leszek! Köszönöm a beszélgetést, és további sok sikert kívánok!

- Tibi: Mi köszönjük a riportot!

 

Írta: Kárhozottak Királynője/Kovács Eszter
2018. 09. 27.



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez