BRUTAL ASSAULT 2019 @ Jaromer, Josefov Erőd (4. NAP)

Murphy - 2019. augusztus 24. szombat, 07:39    

Négy évvel ezelőtt voltam utoljára ezen a Prágától másfél óra autóútra található kis városkában, ahol a világháborús Josefov erődöt minden évben megszállja a durvább metálért rajongó közönség! Most sem volt ez másképpen: idén 130 fellépővel, öt színpadon, négy teljes nap keresztült tombolhattunk a legextrémebb módozatokban!

Reklám:

(Megjegyzés: a mostanság mindenhonnan felénk áradó politikai korrektség jegyében úgy döntöttünk, hogy mi is beadjuk a derekunkat; vagyis minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a külföldiül nem tudó Kedves Olvasóink se kerüljenek hátrányos helyzetbe, miközben teljes erődobással próbálják meg fejben átélni eme brutalitásban gazdag fesztivál beszámolójának élmény-cunamiját!)

4.NAP (AUGUSZTUS 10, SZOMBAT)

Fesztivál utolsó napján került sor a szokásos délelőtti goregrind-matinéra, mintegy megnyitva ezzel a szombati nap programját. Tízharminckor már fehér vegyvédelmi ruházatban a színpadon állt a GUTALAX legénysége, toi toi vécékkel a hátuk mögött – egészen pontosan onnan kerültek elő a tagok, amikor a védőmaszkot viselő énekesük finoman bezörgetett.

Ekkora már a közönség jelentős része mindenféle idióta jelmezben és vállalhatatlan maskarában, illetve mókás maszkokkal az arcukon lóbálta ütemesen a vécé-kefét és dobálta fel az eü.papír-gurigákat, de egy főre jutó strandlabdák és gumimatracok száma is kb. a Balaton északi partjára elég lett volna. Szexuális töltetű felfújható bábukról és állatkákról, illetve az egyéb ilyen jellegű kellékekről (pl. pénisz alakú vízipisztoly) nem is beszélve.

Már-már tradicionálisan idióta bevonuló zenéjük ezúttal is a Baywatch volt, majd pedig olyan eszméletlen megaslágerek hangzottak fel a röfögős erőszak-darálás jegyében, mint az Assmeralda, Robocock vagy a Fart Fart Away. Mikor pedig a műsor felénél a gitárosnak beütött valami gebasz, a kivetítőre rakták a legújabb klipjüket trailerét: Shitbusters!

Aztán a Toi Toi Story című daluk alatt olyan felfoghatatlan dolog történt, amire senki, még a cseh formáció legádázabb rajongói sem számítottak: banda kérésére a biztonságiak beadták az egyik (nyugi, tartalom nélküli!) toi toi vécét a közönségbe, azok pedig örömmel úsztatták körbe, majd rövid idő után visszajött, és újra a felkerült a deszkákra. Emellett volt még (most figyelj!) shit of death, ami ugye a wall of death Gutalax-féle változata. Miközben ezeket a sorokat írom, és nézem vissza a koncertről készült fotókat, még most is sírva röhögök a sok elmebeteg baromságon. De hát pont ezért megyünk Gutalaxra, haha!

Koncert után tervben volt, hogy behatolunk a horrormoziba, és közösségileg megtekintjük John Waters 1972-es trash-klasszikusát, a szarfilmes körökben szinte kultikus alapműnek számító Rózsaszín Flamingókat, de aztán máshogy alakult a program. Beültünk telefont tölteni, no meg a bendőnket finom cseh nedűkkel, majd két napnyi perzselő hőség után ismét csak eleredt az eső. Nem volt túlságosan sok kedvünk visszamenni, menni elég durván kezdett esni. Ezért aztán a germán illetőségű Kihantoló (EXHUMER) szemetes produkcióját is kihagytam.

De a Pusztítás Kalapácson (DEMOLITION HAMMER) már ott ráztam a fejem. Semmi extra nem volt bennük, csak szokásos régisulis szemétkedés, de azt eléggé szórakoztató módon zavarták le. Énekestől nem hallottam még annyi kötőszóként használt fuck-os átvezetőszöveget, komolyan: fuck volt a szavak előtt, után és még néha közben is. Egyből utánuk a Zavaró (VIOLATOR) hozta magával az újabb cséplést, de azonkívül, hogy Dél-Amerikából jöttek, szintén semmi extrát nem találtam a zenéjükben. Szimpla brazil stílusgyakorlat, ennyi.

Mivel sajnos az ipari hatásokkal felvértezett angol fekete-daráló ANAAL NAKTHRAKH szintén repülőgépes gondokkal küzdött, a negyed nyolcas kezdésüket áttolták hajnali kettőre, így megint egy csomó felesleges időm keletkezett, amit társadalmi célúnak mondható, rendkívül hasznos baráti sörözéssel próbáltam áthidalni.

Mivel a délelőtt kezdődött eső rendületlen csak szakadt tovább, erőmet és félszáraz ruháimat inkább a Napalm Halálra (NAPALM DEATH) tartogattam, amire akkora közönség gyűlt össze, hogy egy korty sört nem lehetett volna kilöttyinteni. Ha csak tehetem, általában igyekszem évente-kétévente megnézni őket - Mitch Harris helyett még mindig a kopaszodás jeleit mutató raszta hajú Mérges Elképzelés (Venomous Concept) gitáros John Cooke segíti a bandát -, és egy-két kivételtől eltekintve nagyon hasonló szokott lenni az előadott dalok listája. Most viszont sikerült meglepniük, ugyanis a Scum és a From Ensalvement to Obliteration lemezekről is az átlagoshoz képest jóval több nótát szedtek elő, nyilván helyette pár standard tétel kimaradt, majd a Persona Non Grata, illetve a Smear Campaign kettősével zártak. Barney szokásos morcos óvodásként a kezeivel a levegőben csapkodva rótta színpadi köreit, miközben biztosított minket róla, hogy lassan, de készül az új lemez.

Utolsónak még belenéztem az amúgy is sötét éjszakába fekete-metált prezentáló lengyel MGLA műsorába, de mivel a zord külsővel rendelkező csuklyás alakok zenebonája nem bizonyult számomra túlságosan maradandónak, inkább eltettem még a maradék kreditemet a kártyámról a kajasoron, és teli hassal menten nyugovóra.

Összességében maximálisan elégedett vagyok/voltam az idei felhozatallal. A négy nap alatt megnéztem legalább 40-50 banda koncertjét, és bár van, amit fájlaltam, hogy elmulasztottam, komoly fizikai megpróbáltatásokat jelentett ennyi nagyszerű és feledhetetlen élő produkciót átélni. Egyetlen negatívumot tudnék csak felhozni: a BA már évek óta kinőtte az Erőd józan megítélés szerinti normálisnak mondható befogadóképességét, legalábbis szerintem, szóval ha így folytatódik, akkor valahogy bővíteniük kellene a hasznos teret, mondjuk a várfalak odébbhelyezésével, haha! Viccet félretéve, tényleg nem tudok semmibe belekötni, mert ami profit bejön, az a szervezők igyekszenek visszaforgatni, így évről-évre újabb és újabb fejlesztések látnak napvilágot, az Erőd egyre több és több részét nyitják meg a látogatók számára.

És ne feledjétek: jövőre a rendezvény negyedszázados fennállását ünnepeli, tehát ha odavagytok a keményebb vagy éppen sötétebb tónusú metálos műfajokért, akkor ne habozzatok, GYERTEK EL! Szerintem elég brutális felhozatal várható!!

Murphy



Címkék: Brutal Assault
Szólj hozzá a cikkhez