Nefogazz @ Dürer kert, 2020.10.16.

A korlátozásokra való tekintettel az egész buli viszonylag korán (fél nyolckor) indult a még ki tudja meddig működő Dürer kert nagytermében – méghozzá a Yellow Spots nevű rockabilly-swing társulat vidám és a klasszikus értelemben vett táncképes zajongásával.

Már egy régebbi beszámolómban is ecseteltem, hogy a manapság a Döbbenet című pamflet-punkban hasító Aberrált frontemberi tisztségét átvevő (számomra meglehetősen nyegle) fazon fele sem olyan karizmatikus showman, mint elődje. Bár a múltkori gyatra teljesítményéhez képest valamelyest fejlődött, és próbálkozott a biodíszletként funkcionáló (folyamatosan sört vedelő) múmiával a közönség számára valami maradandót alkotni, azért messze elmaradt a korai időszakban megszokott sárga pöttyös színvonaltól.

Akadt néhány régebbi dalocska (Feri a szadista, Szomorú kis Hilda) amit ismertem, sőt még a szívemnek oly kedves Ivan Mladek - Jozin z Bazin című klasszikusát is előadták. A Sátán Kórházra pedig Mr. Fallosz (NEFOGAZZ! ordibátor) került a deszkákra, aki a „Most” instrukciókra beindulva érces vokáljával támogatta a produkció refrénjét.

Viszonylag hamar elszállt a harminc-negyvenperces szettjük, melyet itt-ott hullahopp karikázó lánnyal dobtak fel. Akadt táncikálás meg skaing, de a többség természetesen az est főbandáját várta, aki egy előre bejátszott figyelmeztetéssel kezdte a szettjét, miszerint csúnya szavak hangzanak fel és miegymás. Aztán pedig színpadra lépett a NEFOGAZZ! gárdája, amelyet gyakorlatilag fiatalkorom egyik kedvenc underground formációjaként elég sokat idéztem.

A szép tömött sorokban összegyűlt közönség Fallosszal együtt ordította a nem éppen politikai korrekt, ámde legalább kellően profán, életből vett témák köré csoportosuló szimpatikusan bunkóba hajló dalszövegeiket, miközben a zenei szekció (Mc baszó gitáros, Dánke Meklód basszer, Dj. Kati dobok) a System Of A Down ihletettséggel bíró zúzdáikban késztette headbangre és pogóra a népet.

Szinte hihetetlen, hogy mennyi fiatalkorban szanaszét hallgatott favorit bukkan fel a mostani koncerten a csupán kétlemeznyi (A nagylemez 2004, Légkalapács 2008) diszkográfiájukból: Szléjerverlek, Megveszlek kilóra, Megtaposlak, megalázlak, Nincs, Leszarom, Pedikűr-manikűr, Sajnálom, Annyi mindent kaptam tetőled, Michelle,  Sötétség, Büdös a lábam, Konténerváros, Bazmeg, Légkalapács. Több mint tízéves dalokról beszélünk, de nálam még mindig úgy ütöttek az oda-odamondogatós és nem mellesleges rövid, de annál inkább iszonyatosan brutális nóták, mintha csak tegnap írták volna őket.

Néha rövidebb szusszanást engedélyeztek nekünk, amikor is Mc Baszó lágy gitárdallamaival és hangjával kényeztette fülünket (Négy fal között, Meghalok, meghalok), de persze a fellépés végére maradtak az olyan közönséghimnusznak is beillő örökzöld gigaslágerek, mint a Köszönni meg én fogok? vagy a Mia faszt nézel?, illetve természetesen a Family Frost dallamát felhasználó Szólj anyádnak! Azért valamit elmond, hogy a ráadás után sem eresztették a bandát a népek, annyira hálásak voltak egy ilyen koncertért – főleg ebben az embert próbáló időszakban -, de egyszer csak véget ért a buli.

Murphy