Üres báb címmel megjelent a Pennhurst legújabb dala
Friss dalt mutat be készülő második nagylemezéről a Pennhurst. A NuSkullon debütáló Üres báb már a harmadik előzetes az albumról, a másfél éve közzétett Szörnyszülött és a tavalyi klipes Újjáéledt után.
„Az új számokból kitűnik, hogy a zenekar kicsit megreformálta és modernizálta a hangzását, hiszen míg az első albumon leginkább a nu metal és kiváltképp a Korn öröksége adta az irányvonalat, az új dalok már simán párhuzamba állíthatók a kortárs metal(core) vonulattal, például az Architects frissebb dolgaival is." -írja Völgyesi Ádám a NuSkull szerkesztője.
Az Üres báb hátteréről a banda énekese, Csárádi Róbert mesél:
„A dalszöveg, melyet részben a kafkai átváltozás inspirált, azt az üzenetet hordozza, hogy az emberek gyakran dugják homokba a fejüket, passzívan sodródva az árral, elfelejtve, hogy a saját életükért első sorban ők maguk a felelősek. Átváltozásuk szimbolikusan arra utal, hogy amíg arccal a homokban vegetálnak, érzékek híján fel sem fogják, mitől lettek még önhibájukból megfosztva. A szöveg helyenként szarkasztikus hangvételű, célja pedig az, hogy minél több arc emelkedjen ki a homokból."
A Pennhurst új albuma a Petőfi nagylemezprogram keretében készülhet el, a stúdiómunkálatok Simon István hangmérnök vezetésével a No Silence stúdióban zajlottak. A lemezmegjelenés őszre várható.
A zenekarnak a nyárindító koncertje következő lesz:
június 14. –Jászberény, Szabadtéri színpad(+Tankcsapda)
Social:
FB: https://www.facebook.com/pennhurstband
INSTA: https://www.instagram.com/pennhurstzenekar/