Mozgásban a Velvet Stab!
Hatalmas lendülettel, és megújult er?vel száguld mostanság a Velvet Stab zenekar szekere – ahogy azt a srácoktól megtudhattuk.
Reklám:
A szinte teljesen zökken?mentes dobos csere, és a nyári fesztiválokon való aktív részvétel után sikeresen bonyolítottak le egy több mint 20 állomást számláló hazai turnét a The Idoru és a Shell Beach zenekarok társaságában. Országunk megannyi településén mutatták be a 2007 decemberében megjelent „Welcome Goodbye” cím? debütáló nagylemezüket. Eközben a f?városban is többször felt?ntek különböz? rendezvényeken (Merlin – Halloween Party, Dürer Kert – Mikulás Party, RedHole – Modern Rock Est). Mindhárom bulin az eseményhez ill?en kiegészült m?sorral tették emlékezetessé a koncerteket (Ördög?z? jelmez, Mikulás csomag ingyenes album samplerrel…).
Az említett turnéról és a különlegesebb bulikról készül?ben lév? werkfilmek, a koncerteken kapható merchandise teljes megújulása, a turnéról készült blog, és az els? klip munkálatainak megkezdése az eddigi legnagyobb aktivitásról tanúskodnak a zenekar életében. Ennek bizonyítéka az is, hogy a fiúk már elkezdték írni a második nagylemez anyagát. Ha ez a lendület továbbra is kitart, azt hiszem, még 2009-ben a kezemben tarthatom az eddigi legüt?sebb Velvet Stab lemezt. Érdemes lesz tehát odafigyelni rájuk!
Legközelebbi Velvet Stab koncert:
2009.03.20. (péntek) – Budapest – Trafó Bár Tangó
(+ Solution, Turn Of Mind, My Best Habit)
http://www.velvetstab.com/
www.myspace.com/velvetstab
Legközelebbi Velvet Stab koncert:
2009.03.20. (péntek) – Budapest – Trafó Bár Tangó
(+ Solution, Turn Of Mind, My Best Habit)
http://www.velvetstab.com/
www.myspace.com/velvetstab
Friss zenei hírek
05.13. |
05.12. |
05.11. |
05.10. |
05.01. |
Legolvasottabb Zenekarok hírei
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
10 éves, 30Y, Akela, Alcohol, Azfeszt, Brutal Assault, Cherokee, Depresszió, Diesel, El Pollo Loco, els? EP, Grindcore, ingyen letölthet?, Kett?négy, KKMH Rockház, Megadeth, Metal, Nail Records, No Stress, OMEN, P.Mobil, Road, Singer, Slayer, stúdióba, tetoválás, The Idoru, Thornwill, új EP, VOLT fesztivál