Beck Zoli és telepátia a Magashegyi Underground új lemezén
Tegnapután címmel megjelent a Magashegyi Underground legújabb nagylemeze. A zenekar kísérletez? kedve az új dalok hangvételében és szövegvilágában is tetten érhet?, a vendégm?vészek között pedig Závada Péter és Beck Zoltán is felt?nik. A 30Y frontemberével a napokban akusztikus videót is forgattak az Árnyékok cím? dalhoz.
Hosszas el?készítés után végre boltokba került a Magashegyi Underground régóta várt új nagylemeze, a Tegnapután. A zenekar az elmúlt másfél évben négy nagyszabású szimfonikus koncertet adott, amelyek sok id?t és energiát igényeltek, de közben folyamatosan születtek az új dalok. Néhány hónappal ezel?tt országszerte elkezdték játszani a rádiók a Rázz fel és az Álmatlanság cím? szerzeményeket, és a koncerteken is bemutatott a zenekar egy-két új dalt.
A napokban megjelent Tegnapután cím? album még a Magashegyi Underground korábbi lemezeihez képest is változatosabb zeneileg, ugyanakkor a végeredmény egységes és letisztult lett. A dalok hangszerelésében némileg er?södött az urbánus, elektronikus vonal, de hatással volt rá az indie-folk is. A zenekarral évek óta együtt dolgozó szövegíró, Tariska Szabolcs a szokásosnál is személyesebb, er?teljesebb hangvételt ütött meg, amikor dalba öntötte egy kapcsolat történetét. Egy dalszöveget pedig Hujber Szabolcs szerzett.
A Tegnapután cím? lemez két új dalában Závada Péter (Újonc), az egyik legtehetségesebb fiatal kortárs költ?, az Akkezdet Phiai tagja mutatkozik be szövegíróként. Szinopszis cím? verséhez a Magashegyi Underground írt zenét, míg egy másik szerzemény esetében a zenekar által komponált alapokra ? írt rapszöveget. Az album Árnyékok cím? dalában pedig Beck Zoltán, a 30Y frontembere közrem?ködik.
- Különleges hangulata van ennek a szerzeménynek. Egy olyan találkozás érzetét kelti, ami csak lélekben, gondolatban valósul meg, de a két ember valójában távol van egymástól. Van benne empátia és talán egy kis telepátia is. A dalszerzés id?szakában a refrénhez érve arra jutottuk, hogy nagyon jól illene oda egy férfihang, és Beck Zoli jutott eszünkbe. Elküldtük neki a dalt, és ? Pécsen írt szöveget a refrénhez, s?t ott is énekelte fel a saját részét. Tulajdonképpen ugyanaz történt a valóságban, mint amit az Árnyékok próbál kifejezni: a távolból is tökéletes harmónia alakult ki Zoli és a Magashegyi Underground között. A napokban Pécsre utaztunk, ahol létrejött a személyes találkozás is. Akusztikus változatban játszottuk el a közös számunkat Beck Zolival, a közös produkcióból pedig klip is készült.
– árulta el Bocskor Bíborka énekesn?.
A Magashegyi Underground a következ? hetekben Zalaegerszegen, a Fishing on Orf? Fesztiválon, Budaörsön, a zánkai EFOTT-on, a tokaji Hegyalja, a soproni VOLT és a várpalotai Alfa Fesztiválon lép fel. A szimfonikus koncertek hangulatát pedig a Tegnapután cím? új lemez DVD-mellékletével idézik fel, amelyen a februári M?Pa-koncert felvétele található.
Magashegyi Underground és Beck Zoli: Árnyékok
Részletek:
- Magashegyi Underground - Es?nap n?i szemmel
- Veszprémbe viszi szimfonikus nagykoncertjét a Magashegyi Underground
- G?zer?vel készül a Magashegyi Underground szimfonikus lemeze
- Szimfonikus lemezt készít a Magashegyi Underground
- Zeneszöveg.hu beszélgetések Beck Zolival
- 30Y Brass n’ Roll - Szentimentálé másként a Dürer Kertben