III. Kill Fuck Die Fesztivál - 2006.12.27 - BP, KondorB.

Murphy - 2007. január 10. szerda, 17:40    

Tribute to Eshgaroth
 
Valahol, a messzi XVIII. kerület mélyén egy bizonyos Kondor Béla Mûvelõdési Házban - történetünk itt kezdõdik. Egy hûvös téli napon, valamikor a két ünnep között, egészen pontosan János napján hat eszeveszett banda gyûlt össze…
Reklám:
Disztraktorék dobtak nekem egy mélt még jóval karácsony ellõtt, hogy nemsokára koncertjük lesz. Ha igaz, szám szerint már a második. (Debütjükrõl is csak azért csúsztam le, mert nem igazán volt kedvem Karcagra elzarándokolni.) Utánajártam a dolognak, és kiderítettem, hogy a fesztiválon még másik öt banda is csapja a ricsajt; köztük a híresen-hírhedt, maga nemében teljesen egyedülálló Fostartály, és az ugyancsak gazságokban jeleskedõ Radikális Amputáció…

A Nagy Faluba szinte végigbelgáztuk az utat, mire sikeresen eljutottunk a távoli, római tizennyolcas számmal jelzett kerületbe. Utcatábla hiányában még utoljára zaklattunk egy kutyás nénit, hogy tessék mán olyan aranyos lenni, és megmondani hol a rákba van az a rohadt Kondor Béla Mûvelõdési Ház. Mire a válasz: Mi van ma, hogy ennyi sokan keresik?! Koncert, érkezett részünkrõl a kurta válasz. És hogy milyen koncert? Nem igazán ismert metálbandák, zártuk le. Most mondtuk volna azt, hogy Fostartály, Disztraktor meg Radikális Amputáció?! Mit gondolt volna róluk, hogy ilyeneket hallgatunk, haha… Igen. J
 
Megláttuk a karácsonyi díszekben pompázó (vagy inkább csicsázó) mûvházat; persze a hely elõtt betonos részen iddogáló és cigizõ fekete tömeg már messzebbrõl mutatta az utat. Miután Hidegvér segítségével elhárítottunk egy kisebb, de annál komplexebb vendéglistás malõrt, egy egész asztalnyi Traktor Crew-val mulattuk az idõt egészen nyolcig. Volt ott minden, mint a búcsúban: Veszkó csizma, aminek eredetiségéhez kétség nem férhet, filctollas segg-dedikálás fanatikus híveknek, illetve egy közös, gyõri Afrika-Disztraktor fellépés esetleges tervbe vétele…

Magyarország egyetlen, nyilvántartott trú agrár metál bandája némi beállásos bohóckodás után nyolckor érte el végleges kezdési sebességét. A Disztraktor általam ismert háromfõs legénysége (Hidegvér, Vastüdõ, Ogre) egy Kocsonya névre hallgató basszusemberrel egészült ki. Egyen piros/zöld lumberjack-ing mindenkin, és egyéb agrár-asszociációt növelõ kellékek, persze csak fakultatívan!
 
Mielõtt még bárminemû élõ aktivitást mutattak volna, cédérõl bekeverték egy roppant fajsúlyos csirkecsipogást. Ezután vérpezsdítõ a Trakenroll-al indítottak, majd az ugyancsak velõs Parasztlázadás jött, a Fasza címû, aztán a második klipes nóta, a Betonszar. Egyértelmûen slágergyanús nóta; nem is csoda, hogy az elsõ sort képezõ szentendrei keménymag úgy üvöltötte, hogy a torkán kifért. Mûsoruk felénél egy blokk következett az új számokból: Hogzilla, A Magyar Nemes, amit Vér úgy konferált fel, hogy Petõfi nevû spanjuk írt. Ezután két csajt kérettek a színpadra - de jött boldog-boldogtalan, aki csak felfért; ejnye-bejnye, ez a fránya szereplési vágy! -, hogy velük támogatva szóljon a megható, és érzelmekkel teli Paraszthimnusz. Vissza a gyökerekhez jelszóval az Élet a tanyán-t már én is veszettül ordítottam a népekkel. Ön iróniájuk jegyében szinte majd’ minden egyes szám után elhangzott a „mi vagyunk a lexarabb banda, és ez volt a lexarabb szám” vagy valami hasonszõrû kifejezés, ennek ellenére egész tisztességes kis csoportosulás gyûltek össze koncertjük alatt; hol headbangelve, hol pogozva nyilvánították ki fanatikus hûségüket e tájtress csapat iránt. Ráadásban két régi kedvenc szólalt meg, a rendkívül lírikus Lószarszag van (idézek a refrénbõl, hátha úgy jobban átérzitek: Lószarszag van az út mellett / lószarszag van a kurva anyját / lószarszag van az út mellett / baszd meg de büdös!) és a Letargikus tehenek a Boldogságtraktorról. Negyven percnyi vad paraszti feeling után úgy látszott, rendesen beizzították a népeket.

Amint végeztek a pakolással, már mentünk is a remekbeszabott öltözõbe interjúzni. Elõtte persze elhalmoztak ajándékokkal ((gondolom, hogy minél szebbet és jobbat írjon majd róluk ez a gyõri újságíró, höhö!)); többek között két, ízléses, egyedi gyártású DVD-vel lettem gazdagabb, ja, és még egy very dizájnos zenekaros pólót is kaptam. Hollárihó! (Interjú ITT!)

Fél nyolcra már csomóan voltak. Miközben a második banda pakolt be, az emberek ki-be szállingóztak, mert ugyebár cigizni szigorúan csak kint lehetett. Vagy a zenekari öltözõbe. Vagy a férfi vécébe. Vagy a nõibe. Szóval mindnekinek a kreativitására volt bízva.

Beszélgetésünk jócskán belenyúlt a második zenekarban, csak az utolsó számokra értem oda. A Wrath Of Azrazel hatfõs gárdája Norbi barátom leginkább a Cradle of Filth-es vonulathoz sorolta; én passz, de a szinti szerintem is kifejezetten tetszetõsre sikeredett. Bár ami igazán megmaradt a bandából, az a srác nem mindennapi, legyes gitárja volt J

Idõközben, némi baráti segítséggel sikerült elkapnom a Radikális Amputáció (és mint megtudtam, még vagy 3-4 banda) dobosát, Herr F. P.-t. Õ készségesen a többiekhez irányított; egy újabb adag, sörben és baromságban gazdag öltözõi dumapartinak néztem elébe. Rögtön, még a kérdések elõtt megismerkedhettem egy ugyancsak Murphy nevû egyénnel (akirõl kiderült, hogy nem én vagyok, hanem a gitáros bátyja), plusz néhány egyéb arccal, akik szintén nem tagok, csak e helyt vendégeskedtek. A Radikálisok aberrált hangulatát pedig egy dobverõvel átszúrt baba szolgáltatta… (Interjú ITT!)

A Concrete nevû csapatból ismét csak nem sokat láttam, asszem talán vagy másfél-két számot sikerült elcsípnem belõlük. Testament meg Metallica pólók láttán, úgy érzem, nem lehet vita, mely mûfajban is alkothatnak. Seek ’N Destroy-nál én is beleüvölthettem a mikrofonba a refrént, amit ittas állapotomban személyre szabott megtiszteltetésnek éreztem…
 
Nem vitás, Traktorék mellett Fostartályék showjára voltam legkíváncsibb. Valami hasonlót vártam, mint amit azon a két, már-már legendássá vált élõfelvételen láttam: tetõfokára hágott hangulat alatt szanaszét repkedõ vécépapírok, dobos elborult aggyal pörgeti a vécéülõkét, majd bevágja az egymást cséplõ, rugdaló emberek tömegébe. Ínycsiklandó, haha! Ezért is volt baromi fura, hogy közvetlenül a színpad elõtt, két széksorban, kényelmesen, lustán tespedtek az emberek, a lehetõ legnagyobb nyugodtsággal és megelégedettséggel. Lábukat a színpadra lógatva. Már csak popkorn kellett volna nekik, komolyan mondom! Micsoda nyugdíjas közönség – fogalmazódott meg magamban.

A következõ meghökkenést az a tény váltotta ki belõlem, hogy a csapat szegényesen háromtagúra apadt: az eredeti dobos Amerikában tanul, így most egy session-ütõssel éltek. És gondolom a krónikus taghiány miatt az énekes egyben a basszus posztját is betöltötte.

Olyan grind-klasszikusokat prezentáltak, mint a Sör, Höhö, Kettészakadt motoros, Véres féknyom a járdán, Hároméves banán a nylonzacskóban, Pofánfosott víziló (rendkívül nagy ovációval kísérve, nem vicc!!), vagy a Stephen King által ihletett Darth Vader buzi. Nem sokkal késõbb két, meglehetõsen ittas állapotú vendégénekes is a színpadra csöppent; valami szintén buzizós számnál voltak elengedhetetlen tartozékok. A vége felé, mivel a népek annyira követelték, a Spárgázó Jean-Claude Van Damme van a fenekemre tetoválva címû közönség kedvenc is lement. Vagy jó tízpercnyi eszetlen/eszméletlen/eszemen zúzás után visszavitték a székeket egy újabb állós koncertnek adva át a helyet.
 
Alig hogy vége volt, máris mentem Fostartályékat lecsekkolni; Necrofaust (ének,basszer) akadt elnyûhetetlen diktafonom végére. (Interjú ITT!) Míg õt faggattam a folyosó egy kies részén, az Immodus szilaj muzsikája töltötte be a teret hátunk mögött. Olyan hörgõs, meg dübörgõs metálnak tetszett, azt kész. Miután a velejéig gonosz, biztonsági bácsi kizavart minket a cigivel, kint, a metszõ hidegbe folytattuk tovább.
 
Radikális Amputáció maradt a legvégére. Marhára izgatott, mit tudnak nyújtani a még itt maradt (bár meglehetõsen részeg) Nagyérdemûnek. Rövid, beteges grindcore számokat. Meg aztán hangulatfokozó elemként egy üveg Jéger is körbejárt. Nem is egyszer. Ekkorra már teljesen mindegy volt, hányan mennek fel a színpadra, vagy hogy mit csinálnak fent akár õk, akár a zenészek - ugyanis elszabadult a Pokol…
 
Két óra fele minden élõ organizmust kirugdaltak a helyrõl annak rendje és módja szerint. De a morcona külsejû, õrmesteres tekintetû bácsi azért megengedte, hogy visszaslattyogjak angolos távozásunk miatt ottfelejtett málhámért. Valami isten tudja hányas számú hajnali buszra kecmeregtünk fel, át a fél városon, átszállás, aztán a Keletibe értünk földet. Ott meg várt minket a jól megérdemelt alvás a fûtött vonatfülkékben egészen hazáig…

  
Murphy


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez